A Fradi rengeteg helyzetet engedett a CSZKA Moszkvának az El-csoportkör 3. fordulójában, de megúszta, és végül még nyert is. Szerhij Rebrov joggal elégedett, de meglepőt mondott.

„Nagyon nehéz ellenfelünk volt. Mindkét csapatnak sok helyzete volt, és nagyon értékelem, hogy a második félidőre a csapat még jobban összeszedte magát. Olyan három pontot szereztünk, amely a CSZKA-nak is nagyon fontos lett volna.”

Megkérdezték az ukrán trénert, szándékosan támadtak-e azon az oldalon, ahol a CSZKA legfiatalabb játékosa szerepelt.

„Igen, ezt is figyeltük, de leginkább azt, hogy Fernandes az egyik legjobb jobbhátvéd az orosz bajnokságban, sokat is megy előre, és ezért sokszor nem ér vissza. Tudtuk, hogy Tokmac ott előnyt tehet szert a gyorsaságával. Ő és is nagyon jól és keményen dolgozott. A cserejátékosokat dicsérik, de ők is sokat tettek hozzá. Isaelnek mondtam, hogy használja a területet, az ő technikája, sebessége hozta a meccset – nem 0–0-ért jöttünk. Roli mindig nagyon motivált, pontosan tudja, mit jelent a klub, mindig mindent megtesz a csapatért.

De az egész csapat jól játszott, megérdemeltük a sikert.

Lépésről lépésre kell harcolni, ma ünneplünk, vasárnap fontos meccset játszunk majd. Azt mondtam a játékosoknak, hogy úgy játszanak az El-ben, hogy emlékezzenek ránk – a CSZKA már biztosan nem fog elfelejteni minket.

Ehhez pedig egy olyan második félidő kellett, amikor már pariban volt a Fradi. De mi történt?

„A második félidőben meg akartuk erősíteni a középpályát, hogy ne engedjük az ellenfelet sok átlövésre. A CSZKA sok erőt is veszített, gyengébben játszott, de ebben közrejátszhatott, hogy vasárnap kemény meccse volt. Jó pozíciókba kerültünk ebben a játékrészben, ezért is sikerült a CSZKA fölé kerekednünk.”

(Fotó: MTI; forrás: fradi.hu, ulloi129.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában