Hiába vezetett kétszer, sőt a 91. percben is a Ferencváros az Espanyol ellen, végül nem nyert. Szomorú pontszerzés volt, viszont a játékkal elégedett lehetett Rebrov.

És büszke is volt az ukrán, mert a Fradi tényleg európai szinten teljesített.

„Büszke vagyok a csapatra, La Liga-szinten játszottunk, felvettük a versenyt egy spanyol élvonalbeli csapattal. Sok helyzetet kialakítottunk, megérdemeltük volna a győzelmet, de emiatt szeretik az emberek a futballt, mert mindig vannak benne fordulatok.

Sok meccset játszottunk, a keret nagy része nincs hozzászokva az ilyen menetrendhez, de remekül helytáll mindenki. Én nem tudtam, hogy rossz focival vádolnak a lapokban, szerencsére nem olvastam.

A mai meccset biztosan nagyon élvezték a szurkolók, úgy érzem, kiválóan futballoztunk.”

Elkerülhetetlen volt, hogy beszéljen a kihagyott tizenegyesről, Isael a ZTE ellen is kihagyott egy büntetőt, mégis ő lőtte ma is.

„Beszéltem vele és Varga Rolanddal a meccs előtt. Mindketten hagytak már ki büntetőt, azt mondtam, az rúgja, aki magabiztosabb. Az első kimaradt, Michal Skvarka azonban belőtte a másodikat. Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy Isael a legutóbb kihagyta a tizenegyest, aztán viszont gólt lőtt. Most sem sikerült belőnie, de utána kiharcolt még egy büntetőt.”

A Fradinak megvan az esélye a továbbjutásra, igaz, ehhez nyernie kell a Ludogorec pályáján. Idén ez egyszer már sikerült, de azóta sokkal jobbak a bolgárok. Reagált arra is Rebrov, hogy még bejuthatnak a legjobb 32 közé.

Oda-vissza verte a Fradi a bolgár bajnokot, továbbjutott a BL-ben

Még mindig 100%-osak a magyarok Európában.

„Természetesen nagy büszkeség ez, és nemcsak nekünk, egész Magyarországnak. Biztos vagyok benne, hogy az országban mindenki szurkolt nekünk ma. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a Ludogorec ellen, jól ismerjük őket. Tizenöt éve nem voltunk itt, nagy érdem, hogy így teljesítünk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy még szebb legyen a végeredmény, és továbbjussunk.”

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés