Cristiano Ronaldo eddig maximálisan hozza, amit előzetesen elvártak tőle Manchesterben: rúgja a gólokat.

A Man. United a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában kikapott a Young Boys otthonában, és a második körben a Villarreal ellen sem volt egyszerű feladata az MU-nak.

A második félidő elején Paco Álcacer góljával vezetést szerzett a Villarreal, nem sokkal később jött Alex Telles egyenlítő gólja. A Unitednek azonban kevés volt az egy pont, de sokáig úgy tűnt, ennél többet nem szerez az angol csapat. Egészen konkrétan a hosszabbítás utolsó percéig, ekkor érkezett Cristiano Ronaldo, lefejelt Lingaardnak egy beadást, az angol passzát pedig berúgta a Villarreal kapujába.

Paco Álcacer gólja:

Manchester United 0 - [1] Villarreal - Paco Alcacer 53' from
rsoccermirrors

Alex Telles egyenlített egy gyönyörű góllal:

Ronaldo a 95. percben:

 

A portugál egyébként már azzal történelmet írt a Bajnokok Ligájában, hogy pályára lépett. A Villarreal elleni volt a 178. BL-meccse, megelőzte az örökranglistán az eddigi rekordert, korábbi csapattársát, Iker Casillast. A 36 éves játékos emellett a United történetének legidősebb európai gólszerzője lett.

Ugyancsak a BL-ben történt tegnap:

Pofozógép lett a Barcelona a BL-ben, Lisszabonban is hármat kapott

Lehet, hogy ebből maximum Európa-liga lesz. Kínos.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában