A világ talán legismertebb sportolóját természetesen testőrök kísérik szinte mindenhova. Korábban egy portugál MMA-harcos, mostanában pedig egy katonai múlttal rendelkező ikerpár védi Cristiano Ronaldót.

Mozgalmas néhány hónapon van túl Cristiano Ronaldo, hiszen nyáron visszatért a Manchester Unitedbe. A csapat jól kezdett, majd visszaesett, Solskjaert ki is rúgták. Egyéni szinten jó szezonja van a portugálnak, a Bajnokok Ligájában különösen éles, de a bajnokságban is voltak már jó meccsei. Közben sikerült megtalálnia a megfelelő manchesteri otthonát, miután az első szuperházában a bárányok bégetése miatt nem tudott pihenni.

Maradva a nem feltétlen pályán történő dolgoknál. Az angol média legújabb sztorija Ronaldóval kapcsolatban a portugál testőreivel foglalkozik. Az év elején még egy korábbi ketrecharcos dolgozott Ronaldo mellett, most viszont már egy ikerpár, korábbi afganisztáni katona.

Sergio és Jorge Ramalheirónak katonai múltja van, az ikerpár a különleges egységeknél szolgált Afganisztánban, majd hazatérésük után a portugál rendőrséghez kerültek, politikai szempontból fontos személyek mellett dolgoztak. Most pedig Cristiano Ronaldónak és családjának a biztonságát védik. Ronaldo és barátnője, Georgina Rodríguez újabb ikerpár születését várja, emiatt is érezték úgy, hogy szükség van az extra biztonságra.

Elegánsan öltöznek, csendes, normális emberek. Képesek elvegyülni a tömegben, de ha szükséges, akkor gyorsan közbelépnek

– nyilatkozta egy forrás a Mirrornak.

Ronaldo és a testőrei; fotó: Mirror

A könnyedebb, bulvárosabb vonalnál maradva:

Kinevették C. Ronaldót, mert az edzéseken félmeztelenül gyakorolta a gólörömeit

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern korábbi játékosa és elnöke, kétszeres aranylabdás mesélt egy érdekes sztorit a La Gazetta dello Sportnak.

(Kiemelt fotó: Getty Images)
 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés