Már a téli átigazolási szezonban távozhat Cristiano Ronaldo a Manchester Unitedtől.

Ronaldo tavaly nyáron tért vissza a Manchester Unitedhez. Első szezonjában házi gólkirály volt, az MU-nak azonban nem sikerült kiharcolnia a BL-indulást, így a nyári átigazolási szezonban folyamatosan jöttek a pletykák Ronaldo távozásáról. Végül maradt, de most ismét téma a távozása.

A Manchester United edzője, Erik ten Hag csak csereként számol Ronaldóval, mindössze egyszer kezdett és játszott 90 percen az idei bajnokságban, és egyelőre még gólja sincs a Premier League-ben. Legutóbb a Man. Citytől kapott ki 6–3-ra az MU, a meccset követően Ten Hag azt nyilatkozta, tiszteletből nem cserélte be többgólos hátrányban Ronaldót.

Ten Hag tiszteletből nem küldte pályára Ronaldót

Érdekes magyarázatot adott a Manchester United edzője.

A The Telegraph eközben arról ír, hogy a holland edző ugyan a szezon előtt úgy döntött, Ronaldo a keret tagja lesz, mostanra azonban megváltozott a véleménye, és nem áll az útjába Ronaldo esetleges távozásának.

Nyilván már sztorija is van erről az angol sajtónak, állítólag az ötszörös aranylabdás most arra koncentrál, hogy egy minél sikeresebb világbajnokságot produkáljon, majd a téli transzferidőszakban egy olyan klubhoz igazoljon, amely még érdekelt a Bajnokok Ligájában.

Ronaldo egyébként eddig meglehetősen türelmesen és csendben viseli a számára nem optimális helyzetet, de az egyértelmű, hogy 37 évesen sem padozni akar, így ugyan egyelőre még csak pletyka a januári távozása, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valóban klubot vált szezon közben.

Ez is érdekelhet:

Haaland olyan rekordot állított fel, amit egyhamar senki sem fog megdönteni

Nem túlzás, hogy minden fordulóra jut egy Haaland-rekord.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában