A magyar válogatott az esélyeknek megfelelően simán kikapott Horvátországban, a játék képe és az egyéni hibák száma elszomorító volt.

Vasárnap Azerbajdzsán ellen már csak az Eb a tét, hanem a szurkolók bizalmának visszaszerzése is. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint kizárólag a győzelem elfogadható eredmény.

Ennek ellenére tiszteljük az ellenfelet, amely nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Ezt mutatja a horvátok elleni döntetlenje, de Wales dolgát is alaposan megnehezítette.

Az olasz szerint az azeriek támadó játékban léptek előre sokat a szeptemberi találkozók alapján. Rossi számára a szurkolók visszajelzése a legfontosabb, ennek figyelembe vételével különösen nagy súlya van a találkozónak, és kudarc esetén százszázalékosan vállalná a felelősséget. Hangsúlyozta, továbbra is

csak addig kívánja megtartani a posztját, amíg a drukkerek részéről érzi a bizalmat.

Ilyen fájó vereség után nem nehéz arra játszani a játékosoknál, hogy bizonyítsák be, az előző találkozó csak egy kisiklás volt. Átbeszéltük a történteket, de most már el kell felejteni a horvátországi összecsapást.”

Rossi arról is beszélt, hogy a csütörtöki kudarcnál elsősorban a hozzáállás miatt volt csalódott: lehet hibázni, ezt elfogadja, de arra utána reagálni kell. Azt viszont hangsúlyozta, hogy

a spliti meccs miatt senki nem lett kegyvesztett.

A magyar válogatott a harmadik helyen áll selejtezőcsoportjában, egy győzelemmel pedig visszaszerezné a második helyet az ezúttal szabadnapos szlovákoktól. Az egy ponttal sereghajtó azeriek elleni találkozó 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

(Fotó: MLSZ)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon