Oda-vissza verte Albánia Magyarországot a vb-selejtezőben, a budapesti vereség után próbálta elemezni a vereség okait Marco Rossi szövetségi kapitány.

Az albániai vereség után hazai pályán is kikapott a magyar válogatott, a 20 éves Armando Broja megint gólt rúgott a hajrában. Hét meccs után tízpontos a magyar válogatott, szinte biztosan nem jut ki a következő évi világbajnokságra:

Marco Rossi szövetségi kapitány értékelt a meccs után, több témát érintett, azt is, hogy mi volt a válogatott számára a legnagyobb nehézség:

„Összességében nem érzem, hogy ma rosszul játszottunk volna, voltak ki nem kényszerített hibáink, igen, az első félidőben is eladtunk két-három labdát, de ezzel együtt az utolsó negyedóráig rendben voltunk, elöl hiányzott a minőség. Hiányoznak játékosok a különböző csapatrészekből. Lehet, csak én vagyok, aki nem látom, de nehézségbe ütköztünk azzal, hogy felfejlesszünk olyan játékosokat, akik magas szinten tudnak játszani.”

Majd így folytatta:

„Sokadszorra mondom, lehet, hogy Albániának hívják az ellenfelünket, de jó csapat. Olyan csapat, amely eredményeit illetően mögöttünk áll, de minőségében nagyon jó csapat. Nem vagyok Jézus Krisztus. Ahogy nálam sokkal sikeresebb edzők is mondták, olyan az edző, mint a borász, csak abból készíthet bort, amit szüretelni tud. 2019 óta vagyok itt, menet közben a C-ből az A-ligába jutottunk a Nemzetek Ligájában, kijutottunk az Európa-bajnokságra, jobb ellenfelekkel találkozunk, mint korábban, nem csak Andorrával. Andorrától is ki tudtunk kapni korábban. Természetesen vállalom a felelősséget, én meccselek, én cserélek, de a játékosállomány nem csak rajtam múlik. Ha bárki, akár privátban is ajánl játékosokat, örömmel veszem.

A magyar válogatott a következő körben Angliával játszik.

(Nemzeti Sport; Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Újabb rekordot ért el Európa legyőzhetetlen futballcsapata

További cikkeink a témában