A Juventus ugyan 2-1-re legyőzte az Olympique Lyont a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, de idegenben rúgott góllal a francia csapat jutott tovább. A meccs után a Juve edzője, Sarri elég érdekeset mondott.

Ronaldo duplázott, de összességében a Lyon ellen is gyengén játszott a Juventus, nem is jutott be a legjobb nyolc közé:

Hiába Ronaldo duplája, a Juventus kiesett a Bajnokok Ligájából

Az Olympique Lyon Torinóban harcolta ki a BL-negyeddöntőt, idegenben rúgott több góllal jutott tovább a francia csapat.

Maurizio Sarri esetleges menesztéséről már hete óta lehetett olvasni, és ezek a pletykák a tegnapi meccs után még inkább felerősödtek. Az olasz edző a BL-kiesés után azt mondta, nem számít semmire a jövőjével kapcsolatosan, és szerinte jól játszott a Juventus:

Kevesebbre számítottam, úgy gondolom, hogy nagyszerűen teljesítettünk. Hamar hátrányba kerültünk, de visszajöttünk, megfordítottuk a meccset, és kialakítottunk hat vagy hét helyzetet

nyilatkozta Sarri.

Aki tehát a mutatott játékkal elégedett volt, szerinte a továbbjutás még az odavágó első félidejében úszott el a Juventusnak. A menesztésére vonatkozó kérdésre azt mondta, szerinte egy topklubnál a vezetők nem egy meccs alapján fogják megítélni egy szezon sikerességét.

Szerződésem van, tiszteletben tartom ezt, és nem számítok semmire

– mondta.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában