Itt az újabb Football Leaks-botrány, és ez nagyot szólhat.

A nem a pletykáiról híres német Der Spiegel írta meg a legújabb szivárogtatást, ami súlyos vádakat tartalmaz. Azt írják,

Sergio Ramos vizeletében tiltott anyagot találtak a 2017-es Bajnokok Ligája-döntő után, ám az UEFA a szőnyeg alá söpörte az ügyet.

A meccs után egy seibersdorfi doppinglaborba érkezett a minta 3324822-es kódszámmal, Walesből. A lezárt palackban 110 ml vizelet volt, melyet a Real Madrid egyik játékosa produkált az éjszaka. Aznap játszották a Bajnokok Ligája döntőjét, a Real a Juventusszal csapott össze a cardiffi Millennium Stadionban.

Egy hónappal később az osztrák laboratórium helyettes vezetője elküldte a jelentését az UEFA-nak, melyben az állt, hogy elemezték a mintát, és

megállapították, hogy az a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású dexametazont tartalmaz nyomokban.

Az anyag a szteroidok családjába tartozik, és a fentiek mellett segíti a koncentrációt, valamint serkentőleg is hat. És ez az anyag szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA tiltott listáján.

Az UEFA orvosainak nem volt nehéz megállapítania, hogy a 3324822-es kóddal ellátott minta a BL-döntő melyik résztvevőjétől származott, hiszen minden olyan dokumentumok birtokában voltak, melyekkel össze lehetett párosítani a mintakódokat a tesztelt játékosokkal.

És ennek a mintának a tulajdonosa Sergio Ramos volt.

Ennek ellenére sem a játékos, sem a Real Madrid ellen nem indítottak fegyelmi eljárást, az UEFA tulajdonképpen csendben a szőnyeg alá söpörte az ügyet. Két nappal később ugyan az UEFA antidopping csapata jelezte Ramosnak és a Realnak, hogy ezt találták, de ők bő egy hónap múlva csak annyit írtak vissza, hogy a meccset megelőző napon kezelték Ramos térdét – és csatoltak egy orvosi igazolást.

„Remélem, ez teljesen tisztázza a helyzetet” – állapította meg végül Sergio Ramos. Már tudjuk, hogy tisztázta.

A WADA egyébként egyértelműen szabályozza a dexametazon használatát: a kezelést a mérkőzések előtt engedélyezik, azonban a doppingvizsgálat során az orvosnak kötelező jelentenie és adminisztrálnia azt. Ha ezt az orvos elmulasztja, és nyomokban dexametazont találnak egy sportoló mintájában, gyanús doppingesetnek minősítik. Ezután kötelező elindítani egy vizsgálatot.

Ramosék itt hibáztak, mert ők nem jelentették, nem írták le hivatalosan – vagyis rosszat jegyeztek be, azt mondták. Az őt kísérő orvos, akit csak Dr. A.-ként említenek, elvitte a balhét, azt mondta, Ramos ártatlan, az ő hibája minden. Injekciót kapott a védő a krónikus fájdalmaira, mégpedig betametazont, azonban Dr. A a győzelem miatt eufória miatt nem adminisztrálta le megfelelően ezt, elírta. Mondjuk a betametazon is doppinglistás.

Az UEFA antidopping-egysége el is fogadta a magyarázatot, a szövetség konzultált egy szakértővel is, aki megerősítette, hogy a két intravénásan beadott, 1,2 ml dexametazon/betametazon (?) miatt lett a játékos vizeletének mintájában talált anyag koncentrációja magas. Azt mondta a szövetség, hogy nagyon valószínű, hogy a játékos és az orvos "adminisztrációs hibát" követett el.

Ezzel az UEFA lezárta az ügyet.

Idén ismét vétett a szabályok ellen a Real Madrid védője

Áprilisban a Málaga elleni bajnoki után kellett volna mintát adnia a spanyol doppingügynökségnek, ám ő zuhanyozni ment, mielőtt elment volna a vizsgálta, amit tiltanak a szabályok. Az AEPSAD eljárási rendje szerint a mintavétel előtt zuhanyozni vagy WC-re tilos, ez doppingvétségnek minősül. Az ellenőr erre figyelmeztette is Ramost, aki figyelmen kívül hagyta ezt és elviharzott tusolni.

Update: a Real Madrid már ki is adta a közleményt, amit nem eresztett bő lére. Egyrészt, Ramos sohasem sértette meg a doppingszabályokat, másrészt az UEFA, szakértők bevonásával, kivizsgálta és lezárta az ügyet. Több mondandójuk nincs, amíg a bizonyítékokat nem tanulmányozzák.

Kantéról is szivárogtattak:

N’Golo Kantéról még a Football Leaks is csak jót tudott kiszivárogtatni

A focista, aki a felszín alatt is rendes, becsületes ember.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában