Miközben a Manchester United meglepetésre kikapott a Young Boys otthonában, addig Sevillában sem unatkoztak azok a nézők, akik kilátogattak a helyi Sevilla és a Salzburg csoportmeccsére.

Megkezdődött a Bajnokok Ligája csoportköre, rögtön egy komoly meglepetéssel, a Man. United – miután nagyjából egy órán át emberhátrányban volt –, kikapott a Young Boys otthonában:

A United meccsével egyidőben rendezték a Sevilla–Salzburgot, rengeteg történéssel. 1–1 lett a végeredmény, mindkét gól tizenegyesből született, a két értékesített büntető mellett azonban volt két elrontott is. A vendég Salzburg összesen három tizenegyest kapott bő félóra alatt, Adeyemi az elsőt kihagyta, majd Sucic egyet berúgott és egyet elrontott. A félidő végén aztán a hazaiak is kaptak egy büntetőt, Rakitic egyenlített.

Adeyemi kihagyott tizenegyese:

Sucic először:

Sucic másodszor:

Rakitic tizenegyese:

A második félidőre csak egy En Nesyri kiállítás és egy nagy kihagyott ziccer jutott, utóbbit a Salzburg futballistája, Oumar Solet mutatta be:

Az első játéknap történései:

Nehezen, de nyert a BL-címvédő az új idény első csoportmeccsén

Hazai pályán kezdte meg a Bajnokok Ligája csoportkörét a címvédő Chelsea, egygólos meccsen nyert Thomas Tuchel csapata.

Szemernyi esélye sem volt a Barcelonának a Bayern ellen

Hiába játszották a meccset a Camp Nou-ban, így is olyan volt, mintha egy kiscsapat játszott volna egy nagycsapattal. Az eredmény is olyan lett.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában