Tavaly szeptemberben 3–2-re kaptunk ki Svájctól itthon a vébéselejtezőben, akkor csalódottak voltunk, mert legalább a döntetlen hozható lett volna. Most viszont csak a tisztes helytállásban bízhattunk. Hármat kaptunk csak az első félidőben, ötöt összesen, igaz kettőt azért lőttünk 90 perc alatt, de Svájc nagyon nem a mi szintünk.

Lényegesen könnyebb meccset nyerhetett meg tükörsimán ellenünk Svájc, mint ahogy az várható volt. Pedig egészen a 18. percig úgy tűnt, hogy akár kisebb csoda nélkül is megúszhatjuk nemcsak egy kiadós zakó nélkül, de akár kapott gól nélkül is.

Gulácsi – Bese (Lang, 32.), Guzmics, Kádár, Korhut –  Elek (Márkvárt, 57.), Pátkai–  Varga R. (Sallai, 69.), Nagy Á., Lovrencsics –  Ugrai

Csakhogy aztán Gulácsinak rettentően meggyűlt a baja a labdával egy hazaadást követően (1–0):

Két perccel később, a 20. percben pedig Frei tüzelt a tizenhatos sarkáról, lövése pedig a becsúszó Bese lábáról a kapunkba pattant. Túl sokat nem lehetett tennie ellene (2–0):

A harmadik gólt is megkaptuk még az első félidőben, és ebben benne volt minden, ami a magyar csapat játékát jellemezte az egész meccsen: az egyéni hibák. Zuber tízről lőhetett nagyon üresen (3–0):

Épphogy elkezdődött a második félidő, amikor Zuber eresztett meg egy olyan lövést, amit Gulácsi alapesetben tízből kilencszer kivéd, ma nem jött össze. Ettől függetlenül a gól szép volt (4–0):

Azért csak összejött egy magyar gól is, Guzmics fordulásból lőtte Kádár kipattanó fejesét (4–1):

Kaptunk még egy gólt, mindkét csapat nagyont akarta, de amit Lovrencsics az egyik oldalon kihagyott, azt Lichtsteiner belőtte, nagy gólt vágott Gulácsi kapujába (5–1):

A végén azért még örülhettünk egy kicsit, Ugrai góllal debütált a válogatottban (5–2):

Azt el kell ismerni, hogy a második játékrészben a svájciak egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni, de a vége így sem olyan szép: 5–2-re kaptunk ki.

A magyar csapatnak már matematikai esélye sincs kijutni a vébére, igaz, már a meccs előtt sem volt, ilyenformán tökmindegy volt, hogy szerzünk-e pontot/pontokat vagy sem, de azért jobb lett volna nem ötöt kapni.

Svájc öröme nem lehet teljes, mert a portugálok legyőzték idegenben Andorrát, így kedden Ronaldóék ellen dőlhet el, hogy egyeneságon ott lesznek-e a világbajnokságon.

Mi kedden Feröert fogadjuk a vébéselejtezőben, nem baj, ha komolyan vesszük őket, legutóbb egy bravúros döntetlent hoztunk össze ellenük, az most csoportharmadik helyet jelentene nekünk.

vb-selejtező, B-csoport

Svájc–Magyarország 5–2 (3–0)

Gólszerzők: Xhaka (18.), Frei (20.), Zuber (43., 49.), Lichtsteiner (83.) ill. Guzmics (58.), Ugrai (87.)

(Fotó: MTI, Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés