December 20-án megnevezte a Fradi Peter Stöger utódját: a korábbi orosz szövetségi kapitány, Sztanyiszlav Csercseszov vette át a magyar bajnoki címvédő irányítását. Akinek a védjegye, hogy keményen fogja a játékosait.

Igaz, hogy hivatalosan csak hétfőn jelentették be az oszét szakembert, de már legalább egy hete nyilvánvaló volt, hogy őt választja a Ferencváros vezetése a listáról.

Akár a Barcelona kispadjáról is érkezhet a Fradi új edzője

Megvan a konkrét lista, és ott figyel egy rendkívül izgalmas név is.

Azóta folyamatosan terjengtek a hírek róla, előkerültek nyilatkozatok játékosoktól, és a klubhoz közel állók is szivárogtattak információkat arról, mi alapján választottak az Üllői úton. De erről maguk az érintettek is beszéltek:

„Olyan edzőt kerestünk, aki kemény kézzel bánik a csapattal. Az orosz tréner elég erélyes, olyan, aki szokatlanul nagy fegyelmet követel, szigorral dolgozik”

– nyilatkozta a bemutatása után Orosz Pál ügyvezető-igazgató.

„Tudja, hogyan kell vezetni egy öltözőt. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon fegyelmezett és tudatos csapatot láthatunk a keze alatt”

– ezt már a sportigazgató, Hajnal Tamás mondta Csercseszovról.

Ezen irányelv alapja két okra vezethető vissza:

  • Szerhij Rebrov is az orosz iskolát képviselte – szigorú és kőkemény volt a csapattal, miközben néhány vezetővel elbeszéltek egymás mellett, mi több, ezért is távozott – és az eredmények kiválóak voltak.
  • Rebrov után egy kellemesebb embert akartak inkább a csapat élére, Peter Stöger személyében hoztak is egy ilyet, akinek a szakmai tudása és reputációja megkérdőjelezhetetlen, azonban vele döcögősen ment a Fradinak, és a kirúgása előtt már sokat lehetett arról hallani, hogy a puhább stílusa miatt a fejére nőtt az öltöző.
Az FTC tehát vissza akart térni a szovjet szigorhoz, hogy ismét rend legyen az öltözőben.

Azért bennem felmerül a kérdés, ha akadnak olyan játékosok, akik le akarják dominálni az edzőt – aki korábban többek között a Dortmundot a BL-be vezette –, akkor nem lenne-e érdemes inkább kivágni azt a néhány labdarúgót. Rendben, az edző eleve ne hagyja ezt, de ha nyilvánvalóan vannak olyanok, akik erre hajlamosak, a vezetés viszont jobban kedveli azt, ha a csapat vigyázban áll, akkor talán a keretben is lehetne tisztogatni.

Na de nem ez történt, szóval most már koncentráljunk Csercseszovra, aki azért nem csak egy szigorú tanár úr. Mondhatjuk, hogy magyar szinten határozottan sztáredző, elvégre Oroszország szövetségi kapitánya volt, ezen a kispadon pedig olyanok ültek, mint Fabio Capello, Dick Advocaat vagy Guus Hiddink.

Csercseszov a 2018-as világbajnokságon a negyeddöntőig vezette az oroszokat, ami még úgy is komoly sikernek számít, hogy hazai pályán voltak és egy elég harmatos csoportból jutottak tovább. A spanyolok elleni győzelmet viszont nem kell megmagyarázni, és a későbbi döntős horvátoktól is csak tizenegyesekkel kaptak ki.

Az viszont biztos, hogy keménykezű és rövid pórázon tartja az öltözőt – ezért akarta őt a Fradi. De ennyi?

Saját bevallása szerint közel sem, amiről a honlapján írt is. Az edzői filozófiája a következő:

„Előre, félelem és kétség nélkül!”

Azt is írja, hogy hisz a támadójátékban, ami azért a Fradinál alapelvárás, különben a szurkolóknál hamar előkerült a daszvidanyja rigmus. Emellett a tiszta feladatmegosztás, az ön- és taktikai fegyelem, a domináns, aktív és kreatív játék is a sajátja, amihez győzni akarás, kimagasló erőnlét, letámadás, tempó, kockázatvállalás és szenvedély szükségeltetik.

Ezek a hangzatos jelszavak vonzó képet alkotnak a filozófiájáról, azonban – bár 2004 óta edző – túl komoly merítés nincs arról, mennyire is működik ez, ugyanis

klubedzőként másfél szezonnál többet sehol sem dolgozott, ami azért gyanús lehet.

Ez egyébként még 2004 és 2006 között volt a Wacker Tirolnál, a morózus mester ugyanis ott kezdett dolgozni, mivel előtte hat évig Ausztriában, az FC Tirol Innsbruckban védett.

Fontos, hogy Innsbruckban Joachim Löw volt az edzője, és elmondása szerint rengeteget tanult a későbbi német szövetségi kapitánytól. Vagyis a szovjet iskola mellett a német is hatással volt rá, ezek keveréke pedig határozottan jó ajánlólevél.

A fenti hitvallásának nagy része például igazán németes. Merthogy a németek a sikertelenségek hatására mindent az alapoktól kezdtek a 90 évek végén, az újhullámos német foci pedig már közel sem csak a tökéletes kondiról és az unalmas, de fegyelmezett fociról szól – a látványos, tempós, kreatív futballal nyertek is újra világbajnokságot. Történetesen Joachim Löwvel.

Ezzel tehát egy olyan alapot kapott Csercseszov, ami méltatlanul háttérbe szorul a szigor mellett, elvégre kizárólag ilyen indokkal csak egy amatőr és kétségbeesett csapat igazolhat edzőt. Az orosz-oszét szakember szakmai tudása tehát sokrétű, rendkívül alaposan készül fel az ellenfelekből, sőt igazából mindenből, amire több példa is van.

Miután a sikertelen Eb után elküldték a válogatottól, több klub is kereste, de addig nem vállalt munkát, amíg a fiát ki nem házasította, mert:

„Egy ilyen rendezvényt egy oszét otthonban tartani nagy esemény, ezért erre összpontosítottam. Korábban csak a válogatott edzői ajánlatokat fogadtam volna el, mert az ottani munka nem akadályozott volna abban, hogy kiházasítsam a fiamat. Ezért korábban visszautasítottam a klubok ajánlatait. Most véget ért a családi esemény, már el is ment a (másik) vonat Katarba [a válogatott megkeresések – a szerk.] , ezért nyitott voltam a klubmunkára is.”

Tehát a családi eseménynél is maximalista Sztanyiszlav Szalamovics, de a csapatválasztásnál sem bíz semmit a véletlenre, a Fradiról is mindent tudott, sőt már a játékot is elemezte:

„Az elmúlt napokban az edzői stábommal elemeztem a csapatot, észrevettünk néhány nüánszot. Aztán meghívtak Budapestre. Átgondoltam, mérlegeltem, felmértem a helyzetet. Hétfőn az együttműködés minden részletét kidolgoztuk és aláírtuk a szerződést.“

Csercseszov nem szeret a langyos vízben lubickolni, neki mindegy, melyik országban, melyik bajnokságban dolgozik, viszont címekért kell küzdeni. „A klub ambíciója a fontos, a Legiához is azért mentem, mert címekért harcolt.” És mondott még egy szépet, ami a fradistának hízelgő lehet:

„A klub mindig fontosabb a vezetőedzőnél, akárhogy is hívják.”

Ezzel némiképp ellentmond a szlovák Martin Jakubko véleménye, aki az orosz bajnokságban dolgozott az edzővel:

„Jó edző, remek edzéseket tartott, nagyszerű volt a taktikában és az ellenfélre való felkészülésben. Viszont a világ királyának tartja magát, és amikor mennek a dolgok, megduplázódik az önbecsülése. Senkit nem tisztel magán kívül.”

A Szpartak Moszkvánál is lehettek olyan játékosok, akiknek nem lehetett a kedvenc edzője, mert ott például megtiltotta a mosolygást az edzéseken. Mondjuk az első szezonjában ez bejött, a 12–3–2-es, 76%-os mérlege a mai napig a legerősebb.

Egyébként sok legenda kering rólam, hogy minden csapatba baltával jövök, mostanában pedig szablyával. De nem rúgtam ki egyetlen embert sem” – nyilatkozta Csercseszov.

A 2015–16-os idényben a Legia Warszawát irányította, bajnokságot és kupát is nyert a lengyelekkel, a gólkirály címet pedig játékosa, a magyar válogatott csatár, Nikolics Nemanja szerezte meg.

„Sohasem érdekli, mit írnak vagy mondanak róla és a csapatáról, neki csak az számít, amit a pályán lát. A statisztikák rabja. Nekem is különböző papírokat lobogtatva próbálta bizonyítani, hogy neki van igaza. És hogy őszinte legyek, többnyire így is volt.

Sztanyiszlav Csercseszov nagyon tud eredményre játszani, ez a vb-n megint nyilvánvalóvá vált. Miként az is, hogy fantasztikusan tudja motiválni a játékosait. Még akkor is szentül hisz a győzelemben, amikor az ellenfél erősebbnek tűnik

– természetesen nem volt ez másként Spanyolország ellen sem. A győzni akarása, a példás hozzáállása átragad a futballistákra, az oroszok ezért sem hibáztak a tizenegyespárbaj során. Kifelé nem látszik rajta semmi, árad belőle a nyugalom, de tudom, hogy a lelke mélyén nagyon büszke arra, amit eddig elért” – mesélte róla Nikolics 2018-ban.

Kissé ellentmondásos figura az erős kezű, tekintélyparancsoló orosz-oszét szakember, de az biztos, hogy nála alibizés nem lesz.

Meg olyan sem, hogy egy remek Európa-liga-meccs után félvállról veszi a bajnokit a Fradi. Az agresszív, labdatartásra épülő játékot szereti – akárcsak a Ferencváros.

Két és fél évre írt alá, de ilyen sokat még sehol sem volt még, nagy kérdés, Budapesten képes lesz-e kitölteni a szerződését. Ehhez egy lényegesen jobb és hatékonyabb Fradit kell építenie, mint amit mostanság látunk. Amihez azért bőven kevés lesz a szigor és a rend.

Az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Fradi edzője

Keménykezű edzőt akart a Ferencváros Peter Stöger helyett, a korábbi orosz szövetségi kapitány személyében meg is találta.

(Az anyaghoz felhasználtuk az Üllői129 cikkeit; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés