Utcán és például egy erdőben futni teljesen más műfaj. Ha még vacillálsz a két stílus között, jobb, ha pár dologgal te is tisztában leszel.

Ne spárgázz!

Először is, terepre csak terepcipőben menj futni! Most nem arról van szó, hogy egyszer-kétszer szeretnél az erdőben futni, hanem arról, ha rendszeresen és hosszabb távokat szeretnél lenyomni.

Az utcai cipők kifejezetten úgy vannak kialakítva, hogy a betonon a lehető legkisebb súrlódással működjenek, ezért a talpuk csak annyira barázdált, amennyire feltétlen szükséges. Ennek viszont elég komoly következményei lehetnek terepen, ahol egy kis csúszásból is nagy ficam lehet. De még ha nem is ilyen drasztikus a következmény, már az is elég bosszantó, ha minden második lépésnél kipörög az ember lába.

Én futottam már úgy tíz kilométert havas, latyakos felületen utcai cipőben, hogy minden lépésnél arra kellett az energiám jelentős részét fordítanom, hogy a lábaim ne csússzanak szét, és ne menjek le spárgába (különösen, hogy nem is tudok spárgázni!). Elég érdekes helyeken volt izomlázam másnap.

Értelemszerűen a terepfutó cipőben sem túl jó betonon futni, mert az meg a cipőt teszi tönkre.

Arra is érdemes felkészülni, hogy a terep sokkal jobban megterheli a térdet és a bokát, hiszen a lábfejünknek folyamatosan igazodnia kell a változó terepviszonyokhoz. Mondjuk a beton meg szintén kicsinálhatja a térdünk, csak máshogy.

Vadalmaszívás

Idővel persze hozzáerősödnek az ízületek, de eleinte érdemes csak lassan növelni a távokat. Nehogy úgy járjon valaki, mint én, amikor először szerettem volna húsz kilométert futni egyhuzamban: a tervem az volt, hogy a szokott utamon futok, csak valamivel tovább, és tíz kilométernél megfordulok. A tízes össze is jött, de addigra már annyira megfájdult a térdem, hogy egyszerűen nem tudtam folytatni a futást. Az erdei ösvényhez pedig senkit nem tudtam odahívni, hogy hazavigyen kocsival. Nem volt mit tenni, kerestem egy botot, és mint egy öreg vándor, sántikálva elindultam visszafelé.

Mondanom sem kell, hogy ugyanaz a tízes visszafelé, sántikálva egy picurkát lassabb volt. Ráadásul iszonyú meleg volt, én pedig semmilyen innivalót nem vittem magammal. Úgy szívogattam ki az útszéli fákról szedett vadalmák levét, miközben teljesen úgy éreztem magam, mint Tom Hanks a Számkivetett-ben.

Éppen ezért erősen tudom ajánlani mindenkinek, aki terepezésre adja a fejét, hogy szerezzen be egy jó futós kulacstartó övet, abba legalább a telefonját is bele tudja tenni, amit szintén nem túl jó ötlet otthon hagyni. Ha történik valami baj, nem árt, ha tudunk segítséget hívni. Meg térkép helyett is jól jöhet! Volt már olyanban is részem, amikor egy elágazásnál rossz irányba fordultam, és végül csak a Runkeeper útvonalrögzítése húzott ki a csávából.

Én a zenét is a telómról hallgatom, de az erdő mondjuk pont az a hely, ahol sokszor jól esik csak az ottani hangokra figyelni, főleg most, hogy madárdaltól hangos minden! Ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia.

Jetik és szatírok

Olyanról is hallottam, hogy valaki azt mondta, ő azért nem fut erdőben, mert fél. „A jetiktől?” – kérdeztem. „Nem, a szatíroktól” – válaszolta a hölgy. Hát, szerintem a városban sokkal nagyobb eséllyel futhat bele valaki egy ballonkabát villanásba, mint terepen. Hiszen ki az a zen-szatír, aki képes napokig várakozni az erdőben, hátha jön arra egy magányos csajszi, akinek lóbálhat egy jót?! Nekem speciel kifejezetten bejön, amikor szarvasokkal vagy vaddisznókkal találkozom. Pont egy pár napja volt, hogy maximum három méterre előttem ugratott át az úton két ló méretű szarvas. Lenyűgöző volt. Mondjuk nem a vizslám számára, aki majdnem becsinált az ijedségtől – bátor kutyám van. No nem elhanyagolható az a fajta látványosság sem, amivel az ember fia a Margitszigeten találkozhat!

Aki sokat fut terepen, azt is észre fogja venni, hogy teljesen máshogy mozog, mint aki a betonhoz szokott. A bizonytalanabb talajfelszín – kiálló gyökerek, kövek – miatt az erdőben sokkal kisebb, gyorsabb lépésekkel fut az ember. (Főleg amikor sár és trutyi van! Na, az nagy szívás!) Betonon, ahol szinte egyáltalán nem kell foglalkozni az egyenetlenségekkel, nagyobbakat szökkenhetünk. Jobban el tudjuk lökni magunkat a vádlinkkal, nyugodtabban végiggördülhetünk a talpunkon. Hosszútávon ez sokkal hatékonyabb. Minél lazábban, nagy léptekkel futunk, annál kevesebb energiára van szükségünk.

A vegyes az igazi

Szóval, ha valaki mondjuk maratonra készül, semmiképp se kizárólag terepfutással készüljön!  Bár a nagy szintkülönbségek miatt nagyon fel tudja hozni az erőnlétet, viszont teljesen más energiagazdálkodást igényel. Terepen, ha jön egy nagy emelkedő, azt előbb utóbb egy lejtő is követni fogja. Így az intenzív és a pihentetőbb szakaszok váltják egymást. Ehhez nagyon hozzá lehet szokni. Ám sík terepen ilyen nincs – vagy csak minimális. A futónak folyamatosan, konstans módon kell teljesítenie. Nincs emelkedő, nincs lejtő. Csak ugyanaz a sík terep van, amin tartani kell a magunk által választott tempót. Ez nagyon meglepő tud lenni, ha nem vagyunk hozzászokva. Szóval, aki versenyre készül, jobban teszi, ha itt is, ott is fut! Erőnléthez terep, kitartáshoz pedig street. Így legalább lesz indokod egy másik pár futócipőt beszerezni!

(Fotók: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés