Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Elég egyértelmű volt, hogy Doll bukását csak részben okozta Doll. Ezt most ő maga is kimondta.

Persze nem attól lett egyértelmű, hogy a német szakember most kimondta, én már tegnap is jeleztem az új edzőnek, Szerhij Rebrovnak, hogy a nyáron komoly gondjai lesznek az európai selejtezőkben, mert épp a csapatépítéssel kell foglalkoznia. Dollnak ugyanis a nemzetközi szereplés miatt kellett elmennie, ami egy jogos érv, azonban ez csak részben volt az ő sara, ebbe másnak is bele kellett volna buknia.

Minden évben szinte alapvetésként hangsúlyozta a vezetés, hogy most aztán ezzel a kerettel az Európa-liga csoportköre a cél, minimum, de néha a BL is szóba került. Ez sem véletlen, a cég bevétele meghaladta az 5 milliárd forintot, és ezt az álomhatárt érezte úgy a Fradi-vezetés, hogy már akár BL-t is érhet.

Ehhez képest mi történt? Ezt inkább mondja ki Thomas Doll:

– nyilatkozta a hamburgi MOPO-nak.

A majd öt év alatt Doll nyert egy bajnoki címet, három Magyar Kupát, egy Ligakupát és egy Szuperkupát, azonban a Zeljeznicar, a Maccabi, a Midtjylland, de leginkább a Partizani elleni nemzetközi bukások miatt megtört valami a német és a vezetés, valamint a szurkolók között.

„Fájdalmasan érint a távozás. Csalódott vagyok, hogy így kellett véget érnie, mert fantasztikus és sikeres időszak volt.” 

Valóban nagy sikereket is ért el, és sokakkal ellentétben én nem gondolom rossz edzőnek, még ha komoly szakmai hibákat is követett el a fenti párharcok némelyikén, de erről bővebben már írtam.

Csakhogy minden nyáron hendikeppel indult. A vezetés felelőtlenül, Dollt szar helyzetbe hozva kiadta az ukázt, hogy a cél a csoportkör, mindeközben viszont a fél csapat le lett cserélve. Soha nem azzal a csapattal kellett volna menetelnie a nemzetközi kupában, amivel kiharcolta oda a részvételt. Volt amikor olyan játékost hoztak neki, akire az elnök szerint „az osztrák Rising Starban is felfigyeltek”, de aki fél éve labdába se rúgott.

Persze nem Djuricin volt az egyetlen melléfogás, de felsorolni is nehéz lenne az összes haszontalan légióst Kukuruzovictól kezdve Hüsingen át Havojicig. Aki meg bevált, azt vagy eladták, vagy szimplán olyan béna szerződést kötöttek vele, hogy kicsúszott a klub kezei közül, és még pénzt sem láttak belőle.

És Dollnak mindezek után két-három hét alatt kellett volna összegyúrnia a gárdát ezekkel a futottak még kategóriás újakkal és az ott maradt régiekkel úgy, hogy azonnal jöjjenek a sikerek Európában. Ez láthatóan meghaladta a képességeit, ahogy sokaknak meghaladta volna, ám az NB I-es szezon közben általában már azért voltak eredmények, bár ekkora büdzsével több bajnoki címet is kellett volna nyerni.

Van más oldala is a bukásnak, ami viszont nyilvánvaló:

  • Az edző viszi el a balhét, ha a csapat sikertelen, akkor is, ha a feje fölött lecserélik a fél csapatot. A lecserélő karcolások nélkül megússza, ahogy most is.
  • Doll rengeteg külföldit idecsábított, például leharcolt, vagy nem elég jó németeket, meg is buktak mind, egytől egyik.
  • A szemére vetik, hogy nem látták a stílust, amit játszatni akart, ami azért erős túlzás, az évek alatt nagyjából végig a 4-3-3-as, labdatartáson alapuló focit sulykolta, két gyors és technikás szélsővel, a melléjük felérő szélső védőkkel, valamint az erős, a labdát megtartani képes és a kapu elé is odaérő centerrel. Persze más, amikor Gera, Hajnal és Nagy Ádám van a középpályáján, és más, amikor Trinks, Kukuruzovic vagy Pintér.
  • Ez a taktika viszont nem volt elég rugalmas, amikor váltani kellett volna, nem sikerült.
  • Hullámzó volt a teljesítmény, de nem szezonon belül, hanem általában meccseken belül is. Egy remek félidőt egy értékelhetetlen követett, nekiálltak buzizni.
  • Gyakran rosszul meccselt, nem jöttek be a cseréi, szerkezetváltásai, vagy egyáltalán nem jöttek a cserék.

Én azt gondoltam, Doll majd csak hónapokkal a "közös megegyezés" után fog felfelé mutogatni, ám ő már most előállt azzal, ami nekünk is nyilvánvaló volt már egy ideje. Olyan helyzetbe hozták, aminek az egyetlen logikus következménye csak a bukás lehetett. Amennyiben ezen nem változtatnak a Fradinál, Rebrovval sem jutnak sokkal messzebbre.

És eközben a tudatosabban építkező Videoton elment a zöldek mellett, a BL-csoportkör kapujában áll, az Európa-liga meg már fix.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.