Ebből így nem lesz idén BL-döntő.

Mourinho nem volt könnyű helyzetben, Kane és Szon is sérült, így csatár nélkül maradt, azonban a Leipzig meg a három legjobb középhátvédjét nélkülözte: Orban, Upamecano és Konaté sem állt Nagelsmann rendelkezésére.

Így aztán nem feltétlenül volt kézenfekvő, hogy Tottenham drukkereinek  kényelmetlenül feszengeniük kellett az első félidőben. Úgy beszorította a Leipzig a csapatukat, hogy nézni is fojtogató volt. A Spurs világbajnok kapusa, Hugo Lloris több hatalmas védéssel tartotta meccsben a BL-döntőst, melynek egyetlen kapura lövése volt a játékrészben. Akkor mondjuk nagyot kellett védenie Gulácsinak.

A második félidőben is volt hatalmas védése Gulácsinak.

De ekkor már vezetett a Leipzig, Werner a Laimer elkövetett szabálytalanság után berúgta a tizenegyest.

A németek végig uralták a meccset, a Spurs csak a meccs utolsó negyedében ébredt fel igazán, összesség megérdemelten nyert az RB. A Tottenhamnek nem lesz egyszerű továbbjutnia, mivel a Lipcse remekül kontrázik, márpedig ez az eredmény alapot ad arra, hogy berendezkedjenek erre a stílusra a visszavágón.

BL-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Tottenham–Red Bull Leipzig 0–1

(Fotó: Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában