Szerinte minden döntésből kizárták, elege van, ezért távozik.

Az AS Roma történetének legnagyobb ikonja 1992 és 2017 között játékosként erősítette a Romát, majd visszavonulása után az igazgatótanácsban számított rá a klubvezetés.

Totti szerint ő megpróbált segíteni a farkasoknak, de a klubvezetés soha nem akarta, hogy bármit is tegyen, gyakorlatilag minden döntésből kizárták. Az első évben ezt még valahogy megértette, a másodikban viszont már biztossá vált számára, hogy nem akarják, hogy segítse a csapatot.

Most viszont én egy másik útra lépek rá, de abban a pillanatban, amikor a Roma tulajdonosa tényleg megbízik bennem, akkor itt leszek, készen állok, úgyhogy nem mondom, hogy végérvényesen távozom.

Nyilatkozta Totti.

A Roma egyébként hatodik helyen végzett az előző szezonban a bajnokságban, ami azt jelenti, hogy selejtezőt kell játszania az Európa-ligában, ráadásul a klub másik ikonja, De Rossi is távozott.

Az egész stadion megkönnyezte a Roma csapatkapitányának búcsúját

Daniele De Rossi lejátszotta utolsó meccsét az AS Romában.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában