A madridi iksz után Londonban viszonylag egyértelműen elintézte a Chelsea a Realt. Jöhet az angol házidöntő.

Az odavágó 1–1-es döntetlenje után a Realnak muszáj volt nyomnia, így a meccs nagy részében náluk volt a labda és támadni próbáltak. De a Chelsea pont ezt akarta, mert a gyors és kreatív támadósorukkal rendre odaértek Courtois kapuja elé.

Az első nagy helyzet viszont a spanyolok előtt adódott, Benzema fordulásból leadott kiváló lövését viszont bravúrral védte Édouard Mendy. A szenegáli kapus egyébként az egész BL-sorozat, sőt a Chelsea egész szezonjának talán legfontosabb eleme volt, kulcsigazolás volt.

Rúgott gól nélkül nem juthatott döntőbe a Madrid, pláne, hogy két kontrát is góllal fejezett be a Chelsea. Mondjuk úgy kábé tizenkettőből, nagyon megszórhatták volna a Realt.

Az elsőnél Havertz pöccintette a lécre a labdát, a visszapattanót pedig Werner fejelte be fél méterről. Ezt már ő sem tudta kihagyni.

Mondhatnánk, hogy ezután nyomott a Real, de nem igazán, abszolút nem talált fogást a kékeken Zidane csapata. Mendynek volt egy-két védése még, de igazán csak az volt a kérdés, mikor és hány kontrát fejez be góllal a Chelsea. Végül a 85. percben döntött Mount.

2012 után ismét döntős a Chelsea, a Man. City lesz az ellenfele, aki közel húsz pontot ver rájuk a Premier League-ben. Az FA-kupa-elődöntőben viszont Tuchel csapata nyert. Nagy meccs lesz. Apropó, Tuchel, a német nem tud bukni a Real ellen, hatból hatszor nem veszített.

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó

Chelsea–Real Madrid 3–1

  • Gólszerző: Werner (28.), Mount (85.)
  • Továbbjutott: a Chelsea 3–1-es összesítéssel.

Thomas Tuchel egy igazi Real Madrid-specialista

Nem tud kikapni a Realtól a német.

Esélyt sem adott a Manchester City a PSG-nek, története során először BL-döntős

Pep Guardiola most nem gondolta túl, tökéletesen készítette fel a csapatát. Bajnokok Ligája-döntőt ért.

(Fotó: Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés