A WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka a tőle megszokott stílusban nyilatkozott, szerinte minden téren jobb a WBA, IBF és WBO bajnokánál, Anthony Joshuánál.

A Fury–Joshua címegyesítő bokszmeccs minden idők egyik legnagyobb és egészen biztosan az angol boksztörténelem legnagyobb bunyója lehet, ha végre valamikor már összejön. A legutóbbi hírek szerint a háttérben folyamatosak a tárgyalások, közben mindkét féltől jönnek néha az interjút, legutóbb Tyson Fury beszélt:

Ugyanaz fog történni vele is, mint Wilderrel. Mindenki azt mondta, hogy majd elmozgok és bokszolni fogok ellene. És mi történt? Rárontottam, szétbombáztam. Mentálisan erősebb vagyok, fizikailag keményebb, nagyobb a szívem, és nagyobbat is ütök nála, mindenben jobb vagyok. Nem győzhet le, ez olyan, mintha leállnál egy T-Rex ellen birkózni. Nem nyerhet, legyőzhetetlen vagyok.

Nyilván lehet egyetérteni és vitatkozni Fury szavaival, a statisztika alapján azonban nem ő a nagyobb KO-gép. Ő a 30 meccséből 20 alkalommal nyert kiütéssel, míg Anthony Joshua a 24 meccséből 22-szer.

Kettejük közül Joshuát láthattuk legutóbb, meggyőzően bokszolva védte meg a címeit:

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában