Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Vagy valakinek hiányosak az ismeretei. Mindenesetre ellentmondásosak a nyilatkozatok.

A Ferencváros talán legjobb, de mindenképp a legkapósabb játékosa Joseph Paintsil, akinek az átigazolási ügye már január óta tart. Akkor vitte volna a belga Genk, de a Fradi szerint érvényes volt a kölcsönszerződése, sőt a volt egy opció is nyártól, amit érvényesítettek. Legalábbis ezt mondta Orosz Pál vezérigazgató.

„Paintsil kölcsönszerződés alapján került hozzánk, ez bevett gyakorlat. Más kultúrközegből érkezik, nem lehet tudni, hogy fog funkcionálni. Az ő esetében is volt vételi opciónk. Június 30-ig van érvényes munkaszerződése a játékosnak, az ez utáni időszakra van vételi opciónk, amit érvényesíthetünk. Ehhez a klubnak kell megállapodnia a játékossal a javadalmazásáról, ez meg is történt egyébként írásos formában december 21-én.”

De ezen már ezerszer átrágtuk magunkat, mivel Paintsil maradt tavaszra is, mindenki megnyugodott, a Fradi megnyerte a presztízscsatát, amit Orosz hirdetett meg.

Aztán hétfőn Thomas Doll, a Fradi vezetőedzője nyilatkozott a Bildnek.

Ebből az derül ki, hogy valaki vagy hazudott mindenkinek, vagy Doll előtt nincs kinyitva az igazság minden szelete. Vagy Doll beszél félre, nem érti az egészet. Bármelyik válasz is a nyerő, mindenképp kínos a Fradinak.

Paintsil Izlandon tartózkodik a ghánai válogatottal, a Genk vezetése pedig odarepült tárgyalni vele, szóval minden bizonnyal Belgiumban köt ki. És a Fradi semmit se fog belőle profitálni.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.