Valter Attila történelmi sikert ért el a magyar kerékpársportban, miután napokon át viselhette a Giro D'italia rózsaszín trikóját, és végül 14. helyen zárta a háromhetes körversenyt.

A 22 éves bringás hazatérése után egy interjúban több témát is érintett, beszélt arról:

  • hogyan élte meg a rózsaszínbe öltöztetett itthoni tv-torony, színes cukrászsütemények és a róla elnevezett hegyi kanyar hírét a Giro háromhetes terhelése alatt.
  • elmondta, mi a különbségi a korábbi itthoni és jelenlegi edzésmunkája között
  • megosztotta, hogy megélése szerint mi volt számára nehéz a tavalyi és az idei verseny teljesítése során, illetve mi lendítette át az elkerülhetetlen mélypontokon.
  • megosztotta, mit gondol arról, hogy a nemzetközi mezőny legjobbjai érdeklődnek az edzésmunkája iránt, mi a véleménye az edzésmunkájukat rejtegető versenyzőkről.

A teljes interjú:

Valter Attiláról a Giro alatt itt írtunk bővebben:

Magyar kerékpáros még soha nem volt ennyire magasan – A Valter Attila-sztori

A 22 éves Valter Attila olyan eredményt ért el, amit korábban még egyetlen magyar kerékpározó sem, miután a három nagy körverseny egyikén, a Giro d'Italián összetettben átvette a vezetést.

( Groupama Biztosító)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

A Chelsea három játékosa négygólos előnyben összebalhézott azon, hogy ki rúgja a tizenegyest

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés