A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat.

Az MKSZ a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, hogy a 2019/2020-as idény valamennyi, az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokságot és kupasorozatot befejezetté nyilvánít – közölte a szövetség csütörtökön.

Az egyhangúlag meghozott döntés értelmében a befejezett idény kapcsán helyezéseket nem állapított meg a szövetség. Tehát:

  • nem avatnak bajnokot;
  • nem lesznek alacsonyabb bajnoki osztályba kieső és magasabb bajnoki osztályba feljutó sportszervezetek;
  • a nemzetközi kupában való indulásra azok a sportszervezetek lesznek jogosultak, akik erre a 2018–2019. évi sorozat alapján jogosultak voltak.

Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág isTöbbször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri.

Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogy úgy tekintünk a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti” 

– nyilatkozta Nagy László, az MKSZ férfiszakágért felelős alelnöke.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában