Brazília már bejutott a legjobb négy közé, Venezuela és Argentína játszott egymással, hogy összefuthasson a házigazdával. Messiék behúzták, jön a csúcsrangadó.

Folytatódott a nézhetetlen meccsek sorozata, végigszenvedtük a második negyeddöntőt is. Argentína neve persze elvileg jól cseng, de már akkor sem volt látványos a játékuk, amikor még látványosnak tűnt. Most a kőkemény Venezuelával játszottak egy olyan meccset, ahol több szabadrúgás volt, mint bármi.

Lautaro Martínez legalább rúgott egy gólt, igaz a 10. percben, ami miatt már az elején visszavehetett Argentína. Az Inter támadója sarokkal továbbította Agüero lecsúszott lövését.

Martínez Katar ellen is betalált, lényegesen jobb formában és motiváltabban érkezett a Copára, mint Agüero és Messi. A második játékrész elején el is dönthette volna a meccset, de a kapufát találta el. Aztán nagyjából ez volt az utolsó futballra emlékeztető jelenet.

Pedig Argentína rúgott még egy gólt, de abban nem volt sok köszönet, Agüero lövését a csoportkör legjobb kapusának választott Farinez Lo Celso elé paskolta.

A végeredmény és a játék minősége már nem is számít, a lényeg, hogy összejött egy Brazília–Argentína meccs, ami bármilyen körülmények között fociünnep. Hátha foci is lesz.

Copa América, 2. negyeddöntő

Venezuela–Argentína 0–2

(Fotó: Bruna Prado/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés