A magyar kézilabda egyik kirakatcsapata lassan pofozógéppé válik a Bajnokok Ligájában, pedig ilyen minőségű és mennyiségű játékoskerete senkinek sincs. A helyzet roppant kínos, ám közel sem annyira meglepő, ha kicsit mögé nézünk.
A Telekom Veszprém a Bajnokok Ligája csoportkörének előző fordulójában az utolsó helyen álló svéd Kristianstad otthonában is kikapott, így hét forduló után három győzelemmel és négy vereséggel áll. Ez már nyilván a kínos kategória, de a szakmai vélemények, az öltöző környékéről és a veszprémi lelátóról kiszivárgó hírek, pletykák alapján közel sem a gödör alja.
Carlos Ortega és Hajnal Csaba távozása
A gondok három éve kezdődtek, amikor a viszonylag ismeretlenként érkező, de egy sikeres csapatot összerakó Carlos Ortegát egyik napról a másikra, máig kissé homályos módon elküldték. A spanyol tréner három év alatt három bajnoki címet és kupagyőzelmet nyert a Veszprémmel, a 2014–2015-ös idényben a Bajnokok Ligája döntőjébe vitte a csapatot, ott viszont kikapott a Barcelonától. A Veszprémet a világ élvonalába vezette, innovatív, megszállott kézilabdaőrült volt, és nem mellékesen összerakta a férfi mezőny egyik legjobb védelmét. Ezt azért érdemes kiemelni, mert később visszatérő elem lesz a védekezés, amiben világhírű volt az Építők, a hatosfala rettegett volt.
Még ugyanennek a szezonnak a végén visszavonult Hajnal Csaba, a veszprémi kézilabdázás egyik megteremtője, a klub történetének és sikereinek meghatározó alakja, aki nagyjából felépített mindent közel negyven év alatt. Hajnal nemcsak a veszprémi kézilabda lelke, hanem agya és mozgatója is volt, tekintéllyel, nemzetközi kapcsolatrendszerrel, komoly tudással. Ma látszik, mekkora űrt hagyott maga mögött.
Xavi Sabaté és a szakmaiatlan vezetés
Ortega helyére segítője, Xavi Sabaté került, akinek szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen volt, emberileg viszont mondjuk úgy, hogy problémás. Viszont ő is elvitte a csapatot a BL-döntőig, ekkor a sorozat legjobb edzőjének is megválasztották, de aligha emlékszik vissza bárki is jó szívvel arra a fináléra.
Szakértők szerint a világ egyik legjobb lövőjének, Aron Pálmarssonnak a leigazolása érthetetlen és szakmaiatlan lépés volt, noha kívülről, laikusként mindenki ámult, hogy mekkora húzás. Utólag már tudjuk, hogy a lassú beépülése épp ezért lehetett, mivel tőle egy teljesen idegen játékrendszerbe kellett beleerőszakolni. Mert a spanyol kézilabda lényege ugye a masszív védekezés, amit Ortega építgetett – ehhez pedig az északi stílusú, nem épp a legjobb kettesvédőként ismert Pálmarsson nehezen tudott akklimatizálódni. Végül Sabaté megtalálta a helyét, ekkor már meg is mutatta az izlandi a zsenialitását.
Ljubomir Vranjes, a játékosuralom és a rosszul kialakított keret
Sabaté körül azonban elfogyott a levegő, amiben közrejátszott az, hogy nehéz ember volt, na meg az akkor már egyre inkább eszkalálódó játékosuralom. Itt jött a váratlan húzás: Ljubomir Vranjes szerződtetése.
A svéd kiváló munkát végzett a Bundesligában, egy felkészült szakember és egy szimpatikus sportember, aki megkapott minden játékost, sőt sokkal többet, mint ami logikus lehetett volna. Viszont a világválogatott ekkor már morálisan meg volt roppanva, és az északi Vranjest odatették egy spanyol keret elé.
Palmarssont a csapatmorálra hivatkozva elküldte Vranjes, erről megszavaztatta a játékosait is, és a többség egyetértett vele. Ez volt a hivatalos verzió, a lelátóról, a városból szivárgó hírek másról is szóltak, komoly magánéleti okok is húzódtak a távozása mögött.
Az, hogy morálisan szétesett gárdát kapott Vranjes, később ő maga mondta el az Aftonbladetnek: a játékosok kilencven százaléka nem élt sportszerűen, így szigorú szabályokat hozott, az egyik fontos szabály az alkoholfogyasztásról szólt.
„Ebben nagyon kemények voltunk. Betiltottuk az alkoholt, mert komoly problémákat okozott. Már a mérkőzés előtti napon is tilos az ivás.”
A drukkerek is tudtak erről, a csapat nagy öregjei, a sokat megélt óriások, a magyar ikon mind-mind keményen ittak (isznak?). Volt olyan, meg nem erősített, de több helyről is érkező pletyka, hogy a Final Four két meccse között eszméletlenre itta magát az egyik rutinos légiós, így nem meglepő, hogy nem bírta a meccs végét a döntőben.
Vranjes szétesett, de túlfizetett világválogatottja végül a Bajnokok Ligájában a nyolcig sem jutott, ami elmondhatatlan égés volt, és elveszítette a magyar bajnoki címet is. De kapott még egy esélyt, elvégre a spanyol stílusról az északi tempo handballra átállni nem megy egyik napról a másikra, és mivel a klub költségvetése ekkor kábé 120 millió svéd koronának felelt meg (3,8 milliárd forint), aminél csak a PSG gazdálkodhatott több pénzből, alapelvárás volt a Final Four, sőt maga a BL-döntő.
Csakhogy hiába volt több mint húsz agyonfizetett klasszisa a csapatnak, a keret nem volt partner, a kőkemény nyári felkészülést némiképp bojkottálták az urak, holott még a 42 éves Vranjes is végigcsinálta. A játékosvezéreknek nem ízlett, így nem sikerült olyan erőnléttel nekivágni a szezonnak, amihez a svéd hozzá volt szokva. Mondták, keveset edzettek szezon közben, Vranjes ugyanis a Bundesligában ahhoz szokott, hogy az alapozás kellő muníciót ad a szezonra, ahol viszont 3-4 naponta jönnek a meccsek.
Idén nyáron megint hozott féltucat klasszist a Veszprém, amivel a világ legdrágább csapata lett, olyan szerkezeti problémák vannak, hogy sansza sem volt azt játszatni, amit szeretett volna.
A gyors, lerohanásos játékhoz az kell, hogy csere nélkül lehessen átmenni védekezésből támadásba, de erre nem volt alkalmas a keret. Kőkemény, de támadni nem tudó védőkkel, megöregedő, lelassuló Nagy Lacival nem lehet tempót játszani. És eközben egyetlen igazi kettes védője maradt Vranjesnek.
És azt se hallgassuk el, hogy idehozták azt a Petar Nenadicsot, amivel az amúgy is rogyadozó csapatmorált teljesen szétverték – egyrészt azzal, hogy vélhetően átnyúltak Vranjes feje fölött, aki magától aligha hozta volna ide, másrészt a szerb akaratos, öncélú stílusa megosztotta az öltözőt.
És ez addig szárnyaló Lékai Máté, aki a világ egyik legjobb irányítójává nőtte ki magát, mára teljesen visszaesett, túlsúlyos, alulmotivált. Nagy Laci már nemcsak játékos, hanem vezető is, ami semmi jót nem tud szülni, és nem mellesleg pocsék a kondija, fél meccseket sem bír. Tönnesen nem robbant be, Momir Ilics szintén lassú és idős.
A mélypont az volt, amikor már a Tatabányától is kikapott a Veszprém, legutóbb 2002 szeptemberében Cegléden veszített pontot (22–22) az NB I-ben olyan meccsen, amikor nem a Szeged ellen játszott, legutóbb pedig a Dunaferrtől kapott ki.
Vranjesnek összességében nem volt esélye, el is zavarták, most David Davisszel visszatértek a spanyol stílushoz. Mi ez, ha nem koncepció nélküli kapkodás, amatőrködés?
Az egykor kiváló szélső, de edzőként eddig nem sokat mutató Davisnek nincs könnyű dolga, mára már a közönség is a csapat ellen fordult, az épp zajló meccs előtt (Kristianstad) tüntettek is. Egyetlen szerencséje az, hogy a tavaszi hajráig még van néhány hónap, addigra egyensúlyba hozhatja a keretet, fizikailag és morálisan kiegyenesedhetnek, és akkor talán pariban lehetnek a Szegeddel a bajnoki döntőben. A Final Fourhoz több kellene. De ehhez a vezetőknek irányt kellene váltani. Vagy vezetőket váltani.
(Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)