A spanyol Sport szerint igen, a Real Madrid vezérigazgatója, José Ángel Sánchez állítólag megegyezett Fernando Felicevichcsel, a chilei ügynökével. A Juve meg 30 millió eurót kaphat.

Már szinte mindenki tényként kezelte, hogy Arturo Vidal az Arsenalban kezdi a következő szezont, mi is írtuk erről, de mi is több különböző, megbízhatónak tűnő forrás alapján. Wengernek kellett, a Juve meg mindenképp védőt akar venni (Benatia), meg egy kreatív középpályást is, a pénz is félre volt téve. Erre most borult minden, a Madridhoz közeli lap szerint megállapodott mindenki mindenkivel.

A chilei válogatottal Copa América-döntőre készülő 28 éves buldog középpályásért 30 millió körüli pénzmennyiség menne Torinóba, Vidal pedig egy ötéves szerződést írna alá. Ha igaz, akkor elég brutális középpályája lesz Beníteznek:

Kroos – Vidal – Modric – James

Felkészül: Isco, Casemiro. Illarramendi meg szinte biztos, hogy elmegy (Liverpool?), de ezek után Isco maradása sem biztos (Juve?). Viszont, ha marad a 4-3-3, akkor rejtély, hogy ki fog padozni ebből a négyesből. Mert az nem kérdés, hogy Cé Ronaldo és Bale játszani fog. Benzema be lesz áldozva?

Van egy másik Real-igazolás is, de ez legalább tuti: a 24 esztendős Lucas Vázquez érkezik. Hogy ő ki? Az Espanyol szélsője. Hát igen, meglepő lenne, ha kiszorítaná Bale-t, CR-t vagy Jamest, de a kispadra talán jó lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában