Danyi Gáborral ugye nem hosszabbított a Győri ETO, így lázasan pörgött az edzőkeresés. Végül az ismert út mellett döntöttek.

Dr. Dézsi Csaba András, Győri ETO Audi KC női kézilabdacsapatának elnökségi tagja megerősítette a hírt, ami már több volt, mint pletyka:

Ambros Martín visszatér az ETO-hoz, ismét ő lesz a vezetőedző.

Fel lett sorolva 27 név, abból 26 irreális volt, mert vagy nem tudjuk idehozni, vagy nem akar idejönni, vagy nem tudjuk megfizetni. Egy volt az, aki egyébként kiváló edző, hiszen vele értünk el először igazán nagy eredményeket, sikereket. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ő visszatér, és az is nagyon fontos, hogy maradjon a szezon végéig. De nyilvánvalóan ez nem az én kompetenciám. A döntés megszületett, várjuk szeretettel Ambros Martínt” – mondta a polgármester a Győr+ Rádiónak.

Martín 2012 és 2018 között edzette a Győrt, négyszer nyerte meg a csapattal a Bajnokok Ligáját. 2018 óta a Rosztov-Don vezetőedzője volt tavaly nyárig, közben az orosz válogatottat is ő irányította, azonban ott a decemberi Európa-bajnokság közben leváltották.

(via; Fotó: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában