Arjen Robben visszavonult.

A 35 éves szélső azt már korábban bejelentette, hogy távozik a Bayern Münchentől, most viszont már az is biztos, hogy befejezi a profi futballt.

A holland sajtónak eljuttatott közleményében azt írja Robben,

ez élete legnehezebb döntése, továbbra is imádja a futballt, de szembe kell néznie a tényekkel, már nem tizenhat éves, aki azt sem tudja, mit jelent a sérülés.

A kiváló szélső a Groningenben kezdte karrierjét, majd a PSV-be igazolt, 2004-ben megvette a Chelsea, majd három év után a Real Madridhoz igazolt. 2009-ben szerződött a Bayern Münchenhez, ahol pályafutása legszebb időszakát töltötte, tíz éven át volt a csapat egyik húzóembere.

Klubcsapataival bajnokságot nyert Hollandiában, Angliában, Spanyolországban és Németországban is, a Bayernnel 2013-ban pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját. A holland válogatottal 2010-ben vb-döntőt játszott, 2014-ben bronzérmet szerzett.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés