Rossi kapitány kihirdette a keretét az Uruguay ellen felkészülési, és a Wales elleni nagyon fontos Eb-selejtező-meccsre.

Rossi nem véletlenül hívott meg ennyi játékost, hiszen egyelőre Nagy Ádám, Kádár Tamás és Willi Orbán sem egészséges, vagyis fel kellett készülnie arra, hogy ők esetleg nem épülnének fel legalább a Wales elleni Eb-selejtezőig.

Cardiffban egyébként Korhut Mihály és Kleinheisler Lászlóeltiltás miatt nem léphet pályára, mivel utóbbi két meccset kapott, így ő most nem lett meghívva sem. Viszont újonc igen, Nagy Zsolt és Pávkovics Bence is meghívót kapott.

Ezúttal valamivel több játékost hívtunk meg a keretbe, mint szoktunk. Ennek egyik oka, hogy több olyan játékosunk is van, akikről még nem tudhatjuk biztosan, hogy egészségesek lesznek-e a mérkőzések idejére, illetve Korhutra csak az első találkozón számíthatunk az eltiltása miatt. Emellett szeretnénk megnézni azokat a játékosokat testközelből, akik komoly opciót jelenthetnek számunkra a jövőben. Nagy Zsolt pont ilyen. Baloldalon Korhut eltiltása miatt amúgy is eggyel kevesebben leszünk, erre a posztra pedig én egy gyors, erős fizikumú hátvédet képzelek el, ennek pedig Zsolt teljesen megfelel, nem véletlenül figyeljük már hosszabb ideje.

A válogatott bő kerete:

Kapusok:

  • Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
  • Gulácsi Péter (RB Leipzig)
  • Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

Védők:

  • Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
  • Bese Barnabás (Le Havre)
  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
  • Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
  • Lang Ádám (Omonia Nicosia)
  • Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
  • Nagy Zsolt (Puskás Akadémia)
  • Pávkovics Bence (DVSC)
  • Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások:

  • Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
  • Holman Dávid (Slovan Bratislava)
  • Kalmár Zsolt (FC DAC 1904)
  • Kovács István (Mol Fehérvár FC)
  • Nagy Ádám (Bristol City FC)
  • Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC)
  • Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
  • Vida Máté (FC DAC 1904)

Támadók:

  • Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
  • Feczesin Róbert (Újpest FC)
  • Holender Filip (FC Lugano)
  • Nagy Dominik (Legia Varsó)
  • Sallai Roland (SC Freiburg)
  • Szalai Ádám (Mainz)
  • Varga Roland (Ferencvárosi TC)
  • Zsótér Donát (Újpest FC)

Két kiemelten fontos mérkőzés áll előttünk – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. Az első az új nemzeti stadion nyitómérkőzése lesz, amelyet ráadásul a világ egyik legjobb csapata ellen játszunk. Az uruguayi válogatottat szupersztárok alkotják, akik Európa topklubjaiban játszanak, így mindenki figyel rájuk. Ez egyben azt is jelenti, hogy kitűnő alkalom lesz ez számunkra arra is, hogy megmutassuk magunkat a világnak és azt, hogy mit tudunk, mire vagyunk képesek. A második mérkőzés, a Wales elleni Eb-selejtező fontosságát pedig azt hiszem, senkinek sem kell ecsetelnem, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy ha azt a mérkőzést sikerülne megnyernünk, akkor az azt jelenti, hogy ott leszünk a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

Úgy viszik a jegyeket az új Puskás Aréna nyitómeccsére, mintha nem lenne holnap

November 15-én hivatalosan is megnyitja kapuit az új nemzeti stadion. Valószínűleg telt ház előtt.

(Fotó, forrás: MLSZ)

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés