Az Arsenal korábbi legendás menedzsere szerint két favoritja van a hamarosan újrainduló Bajnokok Ligájának.

A BL a félbemaradt nyolcadöntőkkel folytatódik pénteken és szombaton, majd a portugáliai minitorna következik augusztus közepétől. Arséne Wengert egy interjúban az esélyekről kérdezték, a következőt mondta az Arsenallal 2006-ban egészen a BL-döntőig jutó ex-edző:

Amikor az Atalanta vagy az Atlético Madrid ellen játszol, minden előfordulhat, de számomra a PSG és a Manchester City a Bajnokok Ligája két főfavoritja, ha a potenciált nézzük

mondta, majd kitért a PSG-re:

Nem tűnnek annyira erősnek, mint három-négy évvel ezelőtt. Ha a keret felépítését nézzük, néhány évvel ezelőtt komplettebb volt a csapat... Nem szabad értelmetlen okokat keresnünk, hogy miért nem nyerte meg a BL-t a Paris Saint-Germain, a Real Madrid sem tudott nyerni 10-15 évig, aztán zsinórban háromszor lett győztes.

Wenger szerint egyébként a topfutball szintje némiképp visszaesett, ez az egyik oka, hogy a PSG még így is favorit, szerinte a világ egyik legerősebb csapata a francia bajnok.

A statisztikai adatok szerint nem a PSG lesz az idei befutó:

A statisztika már tudja, melyik csapat lesz a BL-győztes

A statisztikai adatelemzéssel foglalkozó FiveThirtyEight megjósolta, melyik csapat nyeri meg az idei Bajnokok Ligáját.

A sorsolás viszont kedvez Tuchel csapatának:

BL-negyeddöntő-sorsolás: a legesélyesebbek közül csak egy döntőzhet

Egy ágon a City, a Real, a Juventus, a Barcelona és a Bayern. Brutál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Zinedine Zidane ülhet le a Bayern München kispadjára?

További cikkeink a témában