Már 1972-ben megjósolták, és egyre inkább beigazolódni látszik.

A világ vezető mérnökképző egyetemének számító Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói 1972-ben arra a megállapításra jutottak a Yale Journal of Industrial Ecology tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban (The Limits to Growth, magyarul: A növekedés határai), hogy a 21. század közepére a gyors ipari növekedés és a globalizáció miatt összeomolhat a civilizációnk.

Erre egy számítógépes modellel segítségével jutottak, amely azt vette alapul öt változó (népesség, élelmiszer-termelés, iparosodás, környezetszennyezés, nem megújuló természeti erőforrások) tekintetében, hogy milyen tendenciákat mértek az 1970-es években, valamint miként változhat az ipari termelés és a gazdaság infrastruktúrája a későbbi évtizedekben.

A világ egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cége, a KPMG vezető elemzője, Gaya Herrington nemrég elővette ezt az 50 évvel ezelőtti jóslatot, hogy összevesse a jelenleg rendelkezésünkre álló adatokkal. A helyzet pedig az, hogy 

az 1972-es prognózis nagyon is közel áll a valósághoz, annyira, ha minden a leírtak szerint folytatódik, akkor 2040-re összeomolhat a civilizáció.

Harrington hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy az emberiség kipusztul, hanem azt, hogy leáll a gazdasági és ipari fejlődés (növekedése), ez pedig csökkenti az élelmiszer-termelést, és az életszínvonal romlásához vezethet.

(Forrás: Vice, KPMG, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Mostanság ez a legfontosabb kérdés: mire lehet elég néhány kWh?

Ha már itt a rezsicsökkentés-csökkentés, elmondjuk, mennyi energiát fogyaszt egy-egy elektromos készülék.

Idegen civilizációtól érkező jeleket foghattak

Gyanús jeleket rögzített a világ legnagyobb rádióteleszkópja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában