Felbukkant a horizonton a 6G.

A Holdon lévő első távközlési hálózat létrehozásán dolgozik a Nokia Bell Labs és a NASA. A kilenc Nobel- és nyolc Turing-díjjal elismert Nokia Bell Labs elnöke, Thierry Klein a balatonfüredi BME Tudáscentrumban tartott Innovációs Nap és Kompetenciavásáron a 6G technológia kihívásairól és üzleti lehetőségeiről beszélt.

Az első, Holdra telepített távközlési hálózatot 2023-ra időzítik, míg Klein szerint a 6G 2030-ra érkezik majd el.

A 6G nyilván gyorsabb és hatékonyabb lesz, de mellette kiemelt szerepet kap a fizikai aktivitások elemzése és befolyásolása is: „Ezek az autonóm, hibrid technológiák alapjaiban változtatják meg az ipar jövőjét azzal, hogy folyamatosan monitorozni és fejleszteni tudják a fizikai aktivitások hatékonyságát. A következő ipari forradalom a küszöbön áll, amelynek célja a termelékenység, a biztonság és a fenntarthatóság növelése”.

Űrmérnök és autonóm járműirányítási szak

Az Innovációs Napot a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) szervezte, és Klein előadása mellett számos hazai szaktekintély tartott előadást.

Dr. Czigány Tibor rektor elmondta, hogy a Műegyetem képes jövőt formáló technológiák fejlesztésére és alkalmazására, és teszi mindezt az innovatív építőanyagok, gyógyszeripar, a zöld pénzügyek, a kvantuminformatika a fenntartható energetika, vagy az önvezető rendszerek területén, olyan új szakokkal, mint az űrmérnök vagy az autonóm járműirányítás mérnöki szak.

A rendezvényen beszéltek a nagyvállalatok és az akadémiai szféra együttműködéséről, a Műegyetem Science Park programjáról – amely Egyetemi Innovációs Ökoszisztémát alakítana ki KFI szervezetek, startupok és vállalati együttműködések segítségével –, és a Zéró Karbon Központ tevékenységéről is. Ez utóbbi Magyarország 2050-es klímasemlegességi céljait támogatja, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia megvalósításához szükséges kutatási programokban, mint napenergia fejlesztés, energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, energiaközösségek, elosztói rugalmassági piac, hidrogénipar fejlesztés.

Nemzetközi kapcsolatok

Új kezdeményezés a Kompetenciatérkép és az I. BME Kompetenciavásár, ezek célja nemzetközi láthatóságot biztosítani a kutatócsoportjai eredményei számára és segíteni a kutatók akadémiai, ipari, valamint az európai kutatási együttműködésekbe való bekapcsolódását.

A rendezvény teljes felvétele elérhető a FIEK YouTube csatornáján és az innovacio.bme.hu oldalon, a networking applikációban folyó beszélgetésekbe is be lehet kapcsolódni egészen szeptember közepéig.

(Forrás: közlemény) 

Ez is érdekelhet:

Holdi Vízszimatolót készít a Puli Space a NASA támogatásával

A NASA-t lenyűgözték a Puli Space „Holdi Vízszimatoló” mérőeszközének tervei, és 225 ezer dollárral támogatja a fejlesztését.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában