A brit hadsereg a robotkatonák miatt elkezdi leépíteni a humán haderejét
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

2025-ig 10 ezer katona szerelhet le.

A brit hadsereg komoly átszervezésbe és leépítésbe kezd, mivel a terveik szerint a jövőben több rendészeti és honvédelmi feladatot is gépesíteni fognak. A felderítések nagy részét például már drónokkal végzik, de egyéb területeken is robotokkal fogják helyettesíteni a humánerőforrást.

A brit hadsereg lépése teljesen logikus, mivel a hadviselés átalakulóban világszerte emlékeztet a BBC cikke. A hadtechnológiák alaposan átalakulóban vannak, a hadviselés a jövőben nagy valószínűséggel nem úgy fog zajlani, ahogy eddig, vagyis nem katonák fognak egymásnak feszülni a harctéren.

A hírek szerint a britek amellett, hogy drónokkal és élesben bevethető harci robotokkal töltenék fel a hadseregüket, nagyobb hangsúlyt fektetnének a kiberhadviselésre is. A tervek szerint a jövőben felállíthatnak egy az amerikai Űrhaderőhöz (US Space Force) hasonló szervezetet, ami elsősorban a kibertámadások kivédésére koncentrálna.

Kiemelt kép: illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.