A Facebook az Egyesült Államok után Németországban is bevezeti azt az opciót, amivel a felhasználók jelenthetik a valótlan híreket.

Épp időben, hiszen az országban idén parlamenti választásokat tartanak, az amerikai elnökválasztás tapasztalatai alapján pedig Németországban attól tartanak, hogy az oroszok különböző propagandaeszközökkel náluk is megpróbálják a számukra kedvező irányba befolyásolni a választás kimenetelét.

Mint ismert, a CIA és az FBI szerint is az oroszok az amerikai elnökválasztási kampányban aktívan segítették Donald Trump győzelmét, aminek része volt az ellenfeléről szóló álhírek terjesztése is. Oroszország ráadásul nem az egyetlen kockázati tényező, hiszen azóta az is kiderült, hogy az ukrán kormány szintén hasonló eszközökkel élt, csak éppen Hillary Clintont győzelmében reménykedve - és persze jóval kevésbé hatékonyan.

Ami biztos, hogy a Trump megválasztása utáni bűnbakkeresésben a Facebook olyan (a valós szerepüket talán kicsit eltúlzó) shitstormba keveredett, amilyenre még nem volt példa, így érthető, ha ugyanezt a hibát nem akarják a német választásoknál is elkövetni, és még idejében, legalább hét hónappal a választások előtt aktiválták az USA-ban már bevezetett rendszert (a német parlamenti választásokat még nem írták ki, így csak az biztos, hogy valamikor augusztus 27. és október 22. között lesz megtartva).

Az álhírek jelentése Németországban is hasonlóan fog zajlani, vagyis a feljelentett posztokat egy fact-checking ügynökség, a Correctiv fogja ellenőrizni, és amennyiben bebizonyosodik, hogy álhírről van szó, a posztot "vitatottnak" bélyegzik. Bár a hírek ezek után sem tűnnek el automatikusan a Facebookról, de

az ilyen posztok megosztása előtt a felhasználók figyelmeztetést kapnak, hogy a hír nem megbízható, és a hírfolyamban is jóval lejjebb sorolja őket a Facebook algoritmusa, így kevesebb felhasználóhoz is juthatnak el.

Arra sajnos még valószínűleg várhatunk egy darabig, hogy a Facebook Magyarországon is bevezesse ezt a szolgáltatást, legalábbis amikor legutóbb kérdeztük őket, csak egy általános közleményt kaptunk arról, hogy törekednek rá, hogy a funkciót más országokra is kiterjesszék.

(Nyitókép: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés