Hamarosan minden bizonnyal elkerülhetetlenné válik a szigorú szabályozás.

Immáron negyedik alkalommal vett részt valamelyik techóriás vezetője az amerikai Kongresszus ülésén. A téma ezúttal is az volt, hogy ezek a vállatok milyen mértékben veszélyeztetik a gyerekeket. A beszélgetés komoly indulatokat váltott ki, Mark Zuckerberget még a saját gyermekei internetezési szokásairól is kérdezték.

„A techcégek, a közösségi média felületei egy szál cigivel kínálják gyerekeinket, és azt remélik, hogy örök életükre függők maradnak”

– érvelt az egyik képviselő, míg kollégája az öngyilkossági és szerhasználati statisztikákat ismertette, a növekvő tendenciák szerinte egyértelműen összefüggésbe hozhatóak az előbb említett cégekkel és szolgáltatásokkal.

Problémaként vetették fel emellett, hogy bár korábban a közösségi médiás felületek jellemzően a 13 év felettieknek voltak elérhetőek, a Google és a Facebook folyamatosan tolta hátra a korhatárt, azzal, hogy létrehozta az applikációk gyerekverzióit. A techcégek szabályozása egyébként ingoványos terep, mert végső soron magánvállalatokról van szó, a hirdetési stratégia, a cenzúra kérdése a közvélemény számára nehezen megfogható, szemben azzal, hogy a legfiatalabbak milyen veszélyeknek vannak kitéve a világhálón.

Ez egy olyan témakör, amelyet egyetlen piaci szereplő sem söpörhet le az asztalról. Az amerikai törvényhozás pedig egyértelműen a komolyabb szankciók irányába indult el.

Ahogy korábban is említettük, nem ez az első alkalom, amikor a téma szóba kerül, néhány éve például a Youtube-ot büntették 170 millió dollárra, a cég ezt követően változtatott is a gyermekekre vonatkozó szabályozásán.

Milliárdos kártérítést kell fizetnie a Facebooknak, miután lemásolta egy olasz cég szoftverét

Szívás, de abban biztos lehetsz, hogy nem ez viszi csődbe a Facebookot.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában