Bírniuk kell a strapát, ezért megnézték, mennyire bírják.

Augusztus közepén rukkolt elő a Samsung a – nem éppen olcsó kategóriába sorolható – összehajtós mobiljaival, a Galaxy Z Fold 3-mal és a Galaxy Z Flip 3-mal. Most pedig már azt is meg merték mutatni, hogy milyen stressztesztnek vetették alá a készülékeket, mielőtt rámondták az áment.

A Samsung lassan, de biztosan elérhető telefont csinál a hajlítható kijelzős koncepcióból

Most ott tart a gyártó, hogy a rengeteg mozgó alkatrész ellenére már értékelhető vízállósággal rendelkezik mindkét hajlítható kijelzős Samsung.

Például egy különleges kamrában megnézték, miként működnek a készülékek és alkatrészeik különböző éghajlati viszonyok (száraz, párás, forró és hideg időjárási körülmények) között, de víz alá is merítették őket és még S tollal is a végtelenségig firkálták. Természetesen az ilyen hajtogathatós telefonok egyik legfontosabb tesztje sem maradhatott ki a sorból, merthogy a készüléknek bírnia kell a strapát, mint mondják: 200 ezer hajtogatást minden gond nélkül le kell hoznia – mindez így nézett ki:

Mások is stressztesztelték:

Akkor már ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés