A júliusi játékkínálat láttán egyetlen szó jutott eszünkbe: Pangás. Majdnem beleszakadt a körmünk, de azért valahogy összekapartunk Nektek három különlegességet.

NCAA Football 13

Megjelenés: 2012. július 10. – Platform: PS3/X360

A szezonális EA Sports játékok minden évben a legnagyobb lelki nyugalommal adják el a sport rajongóinak az előző évi program minimálisan kozmetikázott, aktualizált változatát. A cég NCAA Football sorozata nálunk alig ismert, ami nem is csoda, hiszen ezeket a játékokat a 2007-es (08-as számú) rész kivételével nem adták ki Európában. A főiskolás/egyetemi foci hatalmas népszerűségnek örvend Amerikában és az NFL is ebből a közegből szedi össze a későbbi sztárokat. Ez a világ a közvélekedés szerint kevésbé profitorientált és a nézőszám hajkurászása helyett inkább a játék szeretete dominál, ami persze javarészt blama. Igaz, a profi liga már a nagyhalak terepe, de míg ott a pénzért, itt izmos szerződésekért törik egymás szilánkokra kitömött vállú, bikanyakú fiatalok.

A 13-as évadban az EA Sports továbbfejlesztett passz-technikákat, 430-féle új elkapást és részletgazdagabb animációkat, szebb grafikát ígér, de a külsőségektől eltekintve ez még mindig az amerikai focit jól ismerő, a szabályrendszerrel és menedzseléssel teljesen tisztában lévő gémerek játéka. Már a tavalyi epizód is szép kis anyagi és tisztességes kritikai siker volt, így ezt joggal várhatjuk el az idei eresztéstől is. Figyelem! Az NCAA Football 13 európai megjelenéséről semmi hír, így a reménybeli játékosoknak be kell izzítaniuk egy tetszőleges tengerentúli online áruházat.

The Last Story

Megjelenés: 2012. július 10. – Platform: Nintendo Wii

Azok a Wii tulajdonosok, akik nem bújtak be nyakig határozatlan időre a Balaton vízszintje alá, júliusban egy nagyon jónak ígérkező jRPG-nek (japán RPG-nek) örülhetnek. A Hironobu Sakaguchi, számtalan Final Fantasy – köztük a feledhetetlen hetedik rész – vezető designere és producere nevével fémjelzett játék már megkapta az első dicsérő szavakat és júliusban végre mi is kezünkbe vehetjük. A legutóbbi Zeldát már a Wii hattyúdalaként fogadtuk keblünkre, de nagyon úgy tűnik, hogy a WiiU megjelenéséig még tartogattak néhány petárdát a grafikai teljesítménye miatt sokat szidott gépre.

A The Last Story-val kapcsolatos korai tesztek egyöntetűen dicsérik a program kiváló harcrendszerét és remek sztoriját, mely egy csapat kardforgató zsoldos egyik eldurvuló küldetését dolgozza fel. Lehet, hogy a Wii grafikai szempontból nem tartozik az élvonalba, de játékélmény tekintetében a legtöbb produktum erőlködés nélkül hozza a szokásos Nintendo-minőséget. Várjuk szeretettel!

Curiosity

Megjelenés: 2012. július – Platform: iOS

Végül egy igazi csemegét ajánlunk a figyelmedbe. A designer-zseni, Peter Molyneux, megannyi kritikai- és kasszasiker szülőatyja idén márciusban búcsút intett a Microsoft tulajdonú Lionhead Studiosnak és megalapította a 22Cans nevű céget, melynek neve onnan ered, hogy a céggel a Mester huszonkettő kísérleti játékot tervez piacra dobni. Ezek közül az első a Curiosity, vagyis a Kíváncsiság címet kapta. Bár a pontos megjelenési dátumot nem ismerjük, június elején a 22Cans közölte, hogy hat héten belül, azaz legkésőbb augusztus közepéig meg fog jelenni a mű. A játék a közismert infók szerint meglehetősen egyszerű; adott egy szoba, benne egy hatalmas fekete kockával, melynek egy titokzatos valamit rejt a belseje. A játékos feladata, hogy ezt a hatalmas tömböt a többi játékossal együtt lebontsa. Először csak egy kis kalapáccsal lehet kapargatni a kocka felszínét, de később sorra nyílnak meg hatásosabb eszközök is, amiket – most jön a csavar – valódi pénzért lehet megvásárolni. Egy meghatározott idő elteltével végül eladó státuszba lép a legbrutálisabb kalapács is, melynek egyetlen ütésével szétporlad a szikla és azonnal láthatóvá válik a rejtélyes dolog, amit persze csak az a játékos nézhet meg, aki a végső csapást mérte a tömbre. Most kapaszkodj a székedbe! Ez a gyémántfejű kalapács 50.000, azaz ötvenezer angol fontba, vagyis nagyjából 18.000.000 jó magyar pénzbe fog kerülni. Hogy pontosan mire lesz jó a 22Cans kísérlete, azt egyelőre nem tudjuk. A stúdió pénztárcájának pofátlan megtömésére biztosan. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Még több játék a Playeren!

És ezt olvastad már?
Megnéztük a budapesti napelemes versenyhajót