A magyarság története egy Téridő Plaketten több tízezer évig olvasható lesz. Március végéig te is eljuttathatod a történeted a Holdra.

A Puli Space nagy erőkkel robog a Hold felé, persze egyelőre még csak képletesen, de egyre nagyobb az esély arra, hogy a magyar vállalkozás vízszimatolója eljut az égitest felszínére.

Ha minden jól megy, a következő évtizedekben nem csak a Holdon fognak magyar Pulik szaladgálni

A NASA pályázatát megnyerő Puli Space Technologies igazgatójával az űrkutatás új aranykoráról, a Hold kéthetes éjszakáiról, a Marson repülő helikopterről és Elon Muskról is beszélgettünk. Interjú Dr. Pacher Tibor elméleti fizikussal.

Ha minden jól megy, akkor a Puli nemcsak tudományos, hanem kulturális értelemben is sikeres küldetést fog végrehajtani a Hold felszínén. A cég napokban kiadott közleménye szerint egy Téridő Plakettet juttatnának a Hold felszínére.

Olyan emlékeket, történeteket, teljesítményeket gyűjtünk, melyekről közösen úgy gondoljuk, hogy méltó arra, hogy gazdagítsa akár évezredek múlva is azt a képet, amit a XXI-ik századi Magyarországról az akkori olvasók, kutatók látnak majd.

írják.

Ezeket a gondolatokat a cég „Holdjegyzetek” formájában felviszi egy keramikus mikrofilmre, majd erről készül egy alumínium másolat is. Így a magyarságról szóló történetek több tízezer évig is olvashatók maradnak.

A keramikus mikrofilmet a Memory of Mankind, Hallstattban található időkapszulájában, Európa legrégebbi sóbányájának mélyén helyezik el.

A mikrofilm alumínium másolata pedig az Astrobotic Peregrine nevű leszállóegységének fedélzetén jut el a Holdra. A Peregrine ezután nem tér haza, hanem véglegesen a Hold felszínén marad.

Erdély a Holdon

A Puli Space fontosnak tartotta, hogy a magyarság történetéből Erdély se maradjon ki, ezért együttműködésbe kezdtek Főtér című online lappal, hogy az erdélyi olvasók döntsék el, milyen helyi jelképek jussanak el a Holdra.

A szavazatok alapján a Puli plakettjén Erőss Zsolt, hegymászó, Bartók Béla, zeneszerző és a Mátyás-szoborcsoport fog szerepelni.

Pacher Tibor, a Puli Space ügyvezetője elmondta, hogy még március végéig várják cégek, civil szervezetek és magánszemélyek jelentkezését, hogy saját történeteikkel, üzeneteikkel gazdagítsák a közösen összeállított és végső soron az örökkévalóságnak szóló Téridő Plakett tartalmát.

Ez is érdekelhet:

 

A Föld egyik pontján évszázadokkal ezelőtt létrejött egy mágneses anomália

Egy nemzetközi kutatócsoportnak tűnt fel, hogy Délkelet-Ázsiában nem stimmel valami.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés