Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Korábban már írtunk róla, hogy a NASA nagyszabású versenyt hirdetett, amelyben a résztvevőknek olyan épületet kellett tervezniük, amely a Marson is könnyen felépíthető pusztán 3D-nyomtatással. Most kihirdették a győztest.

Az amerikai űrügynökség egy viszonylag egyszerűbb megoldást, a New York-i AI SpaceFactory gúláját hozta ki győztesként, és rögtön hozzájuk is vágtak ötszázezer dollárt. A Marsha egyébként nem véletlenül ennyire egyszerű, ugyanis ezt lenne a legkönnyebb felépíteni, ami a nem túl barátságos környezetben eléggé fontos szempont.

Az biztos, hogy a pénz nem megy rossz helyre, ugyanis a győztes cég a sikeren felbuzdulva azt tervezi, hogy létrehozzák a Marsha földi megfelelőjét: a Terát teljes mértékben lebontható anyagokból lehetne 3D-nyomtatással felépíteni, így egy gyorsan és olcsón felépíthető házat kapnánk, nulla építési törmelékkel.

Mars-viskót tervezni mostanában eléggé népszerű, többek között a Xiaomi és a National Geographic is nekiveselkedett, de nyilván a NASA szava ezen a téren kicsit többet nyom a latba.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.