Felkészülés?

A NASA lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira utaló jeleket. Azt is vizsgálják majd, hogy a különböző vallások, hogyan tehetik magukévá és illeszthetik tanításaikba a földön kívüli élet lehetőségét

– a munkában keresztény, muszlim és zsidó vallástudósok és gyakorló papok vesznek részt. Jelenleg ott tart a kezdeményezés, hogy egy lelkészt, valamint 23 teológust már állományba is vettek.

A projekt akár időszerű is lehet, ugyanis a karácsonykor útnak indított James Webb űrteleszkópnak megvan a képessége arra, hogy nagyon távoli csillagokat és bolygórendszereket, valamint az élet eredetét tanulmányozza és elemezze, abból a szempontból is, hogy vajon alkalmasak-e emberi életre.

A NASA asztrobiológiai intézetének volt vezetője, Carl Pilchert szerint elfogadhatatlan annak a feltételezése, hogy a világegyetemben sehol másutt nincs élet, amikor több mint százmilliárd csillag van csak ebben a galaxisban, és több mint százmilliárd galaxis van a világegyetemben.

Ez is érdekelhet:

Kiderült, mi az a különös, kunyhó formájú valami a Hold sötét oldalán

A holdjáró közelebb ment hozzá, így meg is oldódott a rejtély.

Pazar fotókon az üstökös, ami több mint 80 ezer év után száguldott el ismét a Föld mellett

258 000 km/órás sebességgel haladt, becslések szerint a csóvája 1,5-2 millió km hosszan nyúlt el a Naprendszerben.

(Forrás: The Western Journal, MTI, fotó: Sierra Nevada Corporation)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés