Az InSight megvárja a marsi nyarat, majd megpróbál felébredni a hibernációból.

A NASA InSight névre hallgató eszköze 2018-ban landolt a Marson, de a misszió jövője jelenleg igencsak kérdéses, mivel a marsjárót nagy mennyiségű por lepte el. Rendes esetben a Marson tapasztalható csekély, de rendszeres légmozgás egyszerűen le szokta fújni a port az InSight felületéről.

A por olyan vastagon ellepte a marsjáró napelemeit, hogy a NASA szakemberei attól tartottak, hogy egyszerűen le fog merülni.

A Mars időjárása szeszélyes, egy újabb vihar által ráfújt porréteg pedig teljesen beboríthatná az eszközt. A projekt menedzserei úgy döntöttek, hogy nem kockáztatják meg a teljes lemerülést, ezért inkább alvó állapotba kapcsolják az InSight-tot, hogy ne merítse le teljesen az akkumulátorát.

Az amerikai űrkutatási hivatal közlése szerint akkor fogják újraindítani a marsjárót, amikor beköszönt a marsi nyár.

Azt remélik, hogy addigra a szél lefújja a marsjáróra lerakódott porréteget és a napelemek segítségével újra teljesen feltöltődik az akkumulátor.

Futurism; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Ez a mobileszköz mikrohullámokkal képes kisütni a környékbeli drónok agyát

A rendszer egy teszten képes volt 66 drónt tönkretenni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában