Hozza-viszi a cuccokat, hőmérőzik, pulzust számlál, fertőtlenít: a robotkutya egész csomó kórházi feladatot elláthat a túlterhelt és a vírusra érzékeny emberi személyzet helyett.

A Boston Dynamics híres robotkutyája, Spot kicsit ijesztő szenzációból az évek során egyre sokoldalúbban használható termékké fejlődött, amit már meg is lehet venni. Persze nem akárkinek. A robot egyedi ára mindig felszereltségétől, kiviteltől függ, de több tízezer dollárról van szó és egyelőre nem a tömegek kibernetikus hobbiállatának szánják, hanem speciális feladatokat ellátó ipari alkalmazásra.

Vagy akár orvosi célokra.

A BD friss bejelentése szerint az utóbbi hat hétben azon dolgoztak, hogyan alakíthatnák át Spotot úgy, hogy mintegy asszisztensként dolgozhasson a kórházakban, segítve a COVID-19 elleni harcot. Egy massachusetts-i kórházban kísérletezték ki azt a hardver- és szoftvercsomagot, amellyel a robot érdemben támogatni képes az orvosok munkáját. Sőt: a világjárvány miatt ezeket a fejlesztéseket ingyen elérhetővé tették, így nyílt forráskódú eszközök váltak felhasználhatóvá a világ összes egészségügyi robotikai fejlesztője számára. (A toolkit-ek innen tölthetők le.)

Egy tablettel felszerelve Spot az orvosok meghosszabbított látása, hallása lehet, így úgy tudnak kommunikálni fertőzöttekkel, hogy nem kell közvetlenül kitenni magukat a vírusfertőzés veszélyének

Spot használatának a fertőző osztályokon az a legfőbb célja, hogy az emberi egészségügyi személyzet kitettségét a vírusnak minimálisra csökkenthessék. A robot úgy hordhatja ki a gyógyszereket, olvashatja le a műszereket,hogy embernek nem kell a betegek között járkálnia. Egy tablettel felszerelve pedig akár az orvos is végiglátogathatja a segítségével virtuálisan a betegeket, beszélgethet velük, információt kérhet, utasításokat adhat.

A BD jelenleg olyan irányban fejleszti tovább a robotkutya-doktort, hogy az akár vizsgálatokat is elvégezhessen a betegeken, majd az eredményeket időveszteség nélkül, real-time meg is oszthassa a kezelőorvossal. Testhőmérséklet, légzésszám, pulzus, oxigén-szaturáció: semmilyen elvi akadálya nincs annak, hogy ezeket az információkat egy robot gyűjtse össze egy ápoló vagy orvos helyett.

A cég azon is dolgozik, hogy fertőtlenítési feladatokra is alkalmassá tegye Spotot. UV-C fényforrással a hátán a robot képes lehet vegyszerek nélkül is végigsterilizálni a vírussal esetlegesen fertőzött helyiségeket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Természetesen nem csak a Boston Dynamics foglalkozik egészségügyi robotok fejlesztésével, de az ő alapgépüknek van egy nagy előnye a kerekes megoldásokkal szemben. A négylábú robot nagy előnye a jelenlegi helyzetben, hogy nem csak megfelelően kialakított környezetben képes közlekedni, hanem simán átlép küszöbökön, lépcsőkön és gond nélkül elmászkál akár a parkolókban felépített sátor- vagy konténer-járványkórházakban is.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így fog kinézni a 25 év után feltámasztott legendás Nokia modern változata

Ez lenne a protokoll, ha egy Földre veszélyes aszteroida közeledne a bolygónk felé

Így néz ki egy esőfelhő belseje egy ejtőernyős szemével

További cikkeink a témában