Ismerkedj meg 2018 legdivatosabb közlekedési eszközével, a villanykerékkel.

Na jó, az igazat megvallva nem vagyunk akkora nagy Karl Lagerfeldek, hogy megmondjuk, mi lesz a menő jövőre (óvatos tipp: iPhone igen, zokniszandál nem), de az biztos, hogy a Segway Ninebot One Z pont úgy fest, mint amire azonnal rácuppannak majd a trendérzékeny kaliforniai hipszterek.

Ami azt illeti, már eddig is eléggé rácuppanhattak, hiszen a Segway évek óta gyárt monowheeleket, de a One Z legalább két dologban lényegesen felülmúlja az eddigi próbálkozásokat:

  • egyrészt, jóval gyorsabban tudsz jóval nagyobb távolságokat megtenni vele, mint a korábbi modellekkel,
  • és másrészt sokkal menőbben néz ki.

A kaliforniai hipsztereknek amiatt sem kell aggódniuk, hogy menet közben kilötykölik a White Mocha Frappucinót (avagy kávét), ugyanis a One Z önegyensúlyozó, így biztosan nem fogsz rádőlni a kétgyerekes anyukára, miközben a pirosnál várakozol.

A villanykerékkel száz kilométeres körön belül tudsz mozogni egy feltöltéssel, vagyis munkahely és otthon közötti ingázáshoz ideális választás, horvátországi nyaraláshoz valamivel kevésbé.

A maximális távolságot amúgy két óra és tizenhárom perc alatt teszi meg, amiből matek faktosok már kiszámolhatták, hogy a végsebessége 45 km/h, a biciklit pedig csak azért nem cserélnénk le rá azonnal, mert 2300 euróba kerül, vagyis több mint 700 ezer forintot kell fizetned, ha ilyennel akarsz menőzni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés