A Sony a PlayStation 4-gyel simán nyerte a konzolháborút. A következő menet reménybeli bajnokáról mindezidáig nem sokat lehetett tudni, de most Mark Cerny végre dobott néhány infót a Wired-nek.

Először is, Cerny kínosan kerülte a PlayStation 5 megnevezést, ami azt jelzi, hogy a számozás helyett a Sony ezúttal talán valami új névadási koncepcióra tér át.

A technológiával kapcsolatban már némileg bőbeszédűbb volt. Kiderült például, hogy a processzort ezúttal is az AMD szállítja. Egy harmadik generációs, nyolcmagos Ryzen 8 chip lesz, a grafikus kártya pedig a Radeon Navi-családjának egy egyedi darabja, amely képes lesz az áll-leejtős videókon agyonpromózott ray tracing megjelenítésére is.

Erről beszélünk:

Cerny azt is kihangsúlyozta, hogy az audio tekintetében a PS4 nem igazán mutatott újdonságot, de most erre is ráfeküdtek, és belepakoltak a gépbe egy 3D-s hangegységet, ami állítólag nagyon klassz dolgokat fog majd mutatni hanghatások és zene terén.

Azt nyilván nem kellett kihangsúlyoznia, hogy komoly erőlelépés várható grafikai téren, de azért hozott egy számadatot: 8K, vagyis ezt fogja hozni erőlködés nélkül a Sony gépe.

A másik fontos fejlesztés a belső tárhely terén lesz, ugyanis a PS5 (na mégis, hogy nevezzük?) SSD-vel lesz szerelve, ami drasztikusan le fogja csökkenteni a játékokon belüli töltési időt, és az adatátvitel tekintetében is előzni fogja a jelenleg PC-kre elérhető hasonló termékeket.

Egy másik nagyon jó hír, hogy az ötödik konzolon az összes PS4-re kiadott játék menni fog, vagyis ezúttal helyből jár a visszafelé kompatibilitás.

A PSVR-t nyilván támogatni fogja a rendszer, és attól sem kell félnünk, hogy nem lesz rá játék, hiszen PlayStationre csak a hülye nem fejleszt, a Sony pedig mindig egy ministránsfiú szorgalmával tolta az exkluzív címeket.

És hogy mikor? Ha már idén nyomni akartad a Sony következő asztali konzoljával, akkor ki kell ábrándítanunk, ugyanis Cerny egyértelművé tette, hogy a 2019-es megjelenés teljesen esélytelen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában