Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Egy ismeretlen tárgy volt az és olyan közel került, hogy nem lett volna idő kikerülni.

A SpaceX tegnap sikeres kilövést hajtott végre, négy űrhajós indult el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, azonban a könnyű start után egy elég izzadós út következett.

Az irányítás észrevette, hogy egy ismeretlen tárgy keresztezni fogja az űrhajó pályáját, ezért a fedélzeten tartózkodó asztronautákat arra kérték, hogy a biztonság érdekében vegyék fel a szkafandereiket. Az ismeretlen tárgyról nem tudták megállapítani, hogy pontosan mi lehetett, nagy valószínűséggel űrszemét, vagy valamilyen törmelék.

Az Egyesült Államok űrparancsnoksága nagyjából hét órával a kilövés után értesítette a NASA-t egy esetleges ütközésről. Kelly Humphries, a szervezet szóvivője elmondta, hogy az adatok alapján úgy ítélték meg, hogy nincs idő elkerülési manővert végrehajtani, ezért arra kérték az űrhajósokat, hogy készüljenek fel a legrosszabbra.

A tárgy végül szerencsére elkerülte az űrhajót, azt viszont nem sikerült megállapítani, hogy pontosan mi lehetett az.

Futurism; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.