A világ egyik legnagyobb teherhajója keresztbe fordult és eltorlaszolja a Szuezi-csatornát
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Áll az áruforgalom a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton.

Keresztbe fordult, partra futott és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója, az Ever Given nevű konténerszállító kedden a Szuezi-csatornában, ezzel pedig feltartja az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton – a baleset egyébként jelenleg mintegy 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, ami miatt a konténerszállító blokkolja a forgalmat, nagy számban feltorlódtak mögötte a hajók. Most vontatóhajók tesznek kétségbeesett kísérleteket a kiszabadítására.

A Földközi-tengert a Vörös-tengerrel és Ázsiával összekötő, 1869-ben elkészült 120 mérföld hosszú csatornán naponta mintegy 50 hajó halad át, amikor zavartalan a forgalom.

A hajót üzemeltető vállalat, a tajvani Evergreen Marine közlése szerint hajójuk kedd reggel úszott be a Vörös-tenger felől a Szuezi-csatornába, és „mintegy hat tengeri mérföldre a csatorna déli végétől a hajót feltehetően egy váratlan erős széllökés érte, ami eltérítette a menetirányától”, így a teherhajó véletlenül partra futott.

Talán ez is érdekelhet:

(Forrás: Financial Times, BBC, MTI, fotó: John Scott-Railton)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.