Az internet népének figyelmét is felkeltette a „„„„nagy”””” átalakulás.

A Xiaomi alig két hete mutatta be az új logóját, ami mindössze annyiban tér el az előzőtől, hogy a narancssárga négyzet sarkait lekerekítették.

A kínai vállalat ezért – és most kapaszkodj meg –

300 000 dollárt, azaz 90 millió forintot fizetett a grafikus dizájner Kenya Harának.

A művész elmondta, hogy a szuperellipszis matematikai képletet segítségével alkotta meg az új emblémát és szerinte sikerült a Xiaomi belső szellemét is beleágyaznia.

A kínai vállalt célja egyébként az lenne az új logóval, hogy növelje a márkaismertségét a fogyasztók között és megerősítse a pozícióját a prémium kategóriában.

Az internet népének figyelmét is felkeltette a „„„„nagy”””” átalakulás, többen is megjegyezték, hogy feleannyiért, sőt, akár ingyen is bevállalták volna ezt a lekerekítést, mások szerint ez csakis egy vicc lehet.

Meg tudod nevezni 2020 tíz legnépszerűbb okostelefon-gyártóját?

2021-ben ez nem így fog kinézni, az LG kilépése átrajzolhatja.

(Fotó: Xiaomi)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezt látnád, ha körbenézhetnél a Föld legmagasabb pontjáról

További cikkeink a témában