Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az Airbus a szingapúri repülőszalonon bemutatta a géptörzzsel egybeépített szárnyú új repülőgépmodelljét, a Mavericet.

A teltkarcsú csészealjnak tűnő gép tervezésekor energiatakarékossági és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettek, ugyanis a Maveric nagyjából 20%-al kevésbé terheli meg a környezetet, mint a hagyományos repülőgépek.

Egyébként már nyolcvan éve is léteztek olyan gépek, amelyeknek a törzse és a szárnya egybe volt építve – gondoljunk csak a B–2-re vagy a B–21-re. Ezeknek a gépeknek a jellemzőjük volt a nehezebb kontrollálhatóság, ugyanakkor előnyük volt, hogy a kisebb légellenállás miatt kevesebbet fogyasztottak. Szakértők előrejelzései szerint a következő évtizedben kerülhetnek forgalomba ilyen típusú repülőgépek.

Az Airbus mérnökeinek lesz idejük addig eldönteni, hogy a gép utasterét hogyan képzelnék el – lesznek-e ablakok rajta, vagy kijelzők helyettesítik azokat, továbbá az üléseket miképpen tervezik meg, ugyanis ezeken a gépeken forduláskor nagyobb terhelést kapnának az utasok.

Ez is érdekelhet:

(forrás: Index, Reuters)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.