Alig néhány napja jósoltuk meg, hogy a Samsung jövőre teljesen rá fog pörögni a virtuális valóságra, de úgy látszik, tévedtünk: az egész pályás letámadás már az idén elkezdődik, méghozzá Ákossal, aki a Samsunggal közösen leforgatta az első magyar 360 fokos videót.

A Még egyszerhez készült klipben a telefonunkat forgatva tudunk körbe nézni, vagy ha van Samsung Gear VR-unk (esetleg Google Cardboardunk), akkor a fejünk forgatásával. Persze ez még így nem az igazi virtuális valóság, de biztosak vagyunk benne, hogy ahogy a szemüvegek egye jobban elterjednek, úgy jelennek majd meg tömegével a valódi 3D-s tartalmak is.

A Samsung néhány "így készül" fotót is mellékelt a sajtóközleményhez, amiből kiderül, hogy a zenekar szépen körbe állta/ülte a 360 fokos kamerát, amit kicsit sajnálunk, mert így kihagyták azt a ziccert, hogy megfordulva láthasd a forgatáshoz használt cuccot, a stábtagokat, technikusokat, vagyis mindazt, amit egy normál videoklipnél sosem láthatsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés