Az Asus ZenBook Flip 13 OLED megváltás azoknak, akik szeretik a könnyű, pici laptopokat, amik olyan kijelzővel érkeznek, hogy az ember nem tudja levenni róla a szemét.

Aki látott már ZenBook Flipet, az tudja, hogy ez a laptop azok nagy barátja, akik szeretik, ha teljesen kifordítható a kijelző a 360°-os ErgoLift zsanérnak köszönhetően, így akár tabletként is használható az eszköz, ami valljuk be, néha nagyon hasznos funkció. Persze ez önmagában lehetne parasztvakítás is, ha nem kerülne mellé megfelelő vas a munkához, de szerencsére erről szó sincs. Ezért is írtuk a címben, hogy nagyjából beleköthetetlen az Asus új laptopja, ami OLED-kijelzővel emeli a tétet.

Sokszor panaszkodnak a munkalaptopokra a kijelző miatt, nem elég fényes, nem elég színes, de erről itt szó sincs. A NanoEdge FHD OLED-kijelző gyönyörű, ráadásul természetesen érintésérzékeny is, különben nem sok értelme lenne a Flip-funkciónak, sőt, még az Asus Pennel is kombinálhatod az élményt, ami 4096 nyomásérzékenységi szintet kínál.

Sokakat a 360°-os ErgoLift zsanér azért rettent el, mert sérülékenynek hiszik, ez azonban nem igaz. Az Asus a zsanért 20 000 ciklusos tesztnek vetette alá, így nem kell attól tartani, hogy a tizedik nyitás-fordítás-zárás után szervizben köt ki az eszköz, és az sem mellékes, hogy bárhogy is fordítod, a laptop stabilan megáll.

A hordozhatóságot bőven elősegíti, hogy a ZenBook Flip 13 OLED mindössze 1.3 kg és 13.9 mm vékony, nem fogsz megszenvedni vele, ha bárhová magaddal kell vinned. Bőven van rajta elég port a mindennapi élethez, A tipusú USB és két Thunderbolt 4 USB-C port és HDMI is akad rajta, a teljesítménye pedig az átlagos munkavégzéshez bőven sok, vagyis inkább úgy fogalmaznánk, hogy nem valószínű, hogy egy 11. generációs i7 processzor, 16 GB RAM, Iris Xe grafikus vezérlő és 1 TB tárhely ne lenne elég bármire.

A netkapcsolatot tekintve sem lesznek gondok, a ZenBook Flip 13 OLED ugyanis WiFi 6-tal igyekszik villámgyors maradni, amelyet az Asus WiFi Master Premium technológia emel következő szintre, amiben az ASUS WiFi Stabilizer és az ASUS WiFi SmartConnect megoldások is dolgoznak. Utóbbi automatikusan megkeresi a legerősebb WiFi forrást, és rácsatlakozik, hogy sose maradj net nélkül.

Az akkumulátor meglepően sokáig bírja, akár 11 órán keresztül is lehet nyúzni egy feltöltéssel a laptopot, a 67 Wh-os akksit 49 perc alatt lehet 60%-osra felhúzni gyorstöltéssel az USB-C Easy Charge támogatásának köszönhetően. Arról talán már nem is nagyon kell külön beszélni, hogy a ZenBookok billentyűzete a jobbak közül való, így ha sokat kell gépelned, nem fogsz megőrülni a melléütésektől, a touchpadre száműzött numpad pedig még mindig az egyik legjobb megoldás, amit a legutóbbi években a laptopokkal műveltek.

A Harman Kardon által minősített hangrendszer remekül szól egy laptophoz képest, ráadásul akármilyen szögben használod a gépet, a hangminőség mindig ugyanolyan marad. Az Asus mostanában nagyon nagy hangsúlyt fektet a zajszűrésre, és ez a ZenBook Flip 13 OLED esetén sincs másképp, a továbbfejlesztett AI zajszűrési technológiának hála a beszélgetéseid alatt nem kell foglalkoznod a zavaró háttérzajokkal, a ClearVoice hangszóró kiszűr mindent a beszédhangon kívül.

Aki eddig is szemezett a Flip laptopokkal, annak talán ez a legjobb pont, hogy belépjen a világukba. A kijelző verhetetlen, a gép pedig konkrétan elnyűhetetlen, így mindenféle rettegés nélkül lehet munkára fogni a mindennapokban. Ennél többet egy laptop a kategóriájában aligha adhat.

További infók itt: Asus ZenBook Flip 13 OLED

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés