Azt talán eddig sejtetted, hogy nem jó, ha magas a vérnyomásod.

A sanghaji Futan Egyetem kórházának és a Csingtaói Városi Kórháznak a szakemberei 209, több mint 2,2 millió ember bevonásával készült tanulmányt elemeztek*, majd végül arra jutottak a Hypertension című folyóiratban megjelent tanulmányukban, hogy

a középkorú emberek esetében a magas vérnyomás (hipertónia) növelheti a kognitív károsodás kockázatát.

* A kutatók az alanyok vérnyomásával összefüggő indikátorokat, köztük a szisztolés (a szív összehúzódása) és diasztolés (a szív ellazulása) vérnyomásértéket, a pulzusnyomást és a vérnyomás-variabilitást nézték meg, majd azt elemezték, hogy azok milyen kapcsolatban állnak a kognitív zavarral és a demenciával.

Ha egy középkorú embernél a vérnyomás szisztolés értéke meghaladja a 130 Hgmm-t, akkor fokozott a kockázata a kognitív zavar és az időskori elbutulás kialakulásának.

A normál vérnyomás nyugalmi állapotban 90-119 Hgmm szisztolés (összehúzódás) és 60-79 Hgmm diasztolés (ellazulás) tartományon belül van. A magas vérnyomás ismérve, hogy az artériás vérnyomás tartósan meghaladja a 140 Hgmm szisztolés, illetve a 90 Hgmm diasztolés értéket.

A kutatók azt is megállapították, hogy a vérnyomás csökkentésére szolgáló úgynevezett antihipertenzív szerek alkalmazása segíthet csökkenteni a demencia kockázatát a jó szellemi állapotban lévő, valamint az enyhe kognitív zavarral küzdők esetében egyaránt.

(Forrás:. napidoktor.hu, MTI, fotó: Pexels)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában