A felszerelést és a legénységet a hajóról a partra szállítani egy ideje már légpárnás járműveket használnak az Egyesült Államok hadseregében, de ötven évig ez a hatalmas négykerekű jelentette a megoldást.

1952-ben állt szolgálatba az amerikai hadsereg addig készült legnagyobb kétéltű járműve, a LARC-LX, amelynek az első éles bevetése 1967-ben volt Vietnamban, és csaknem ötven évig használták. A leszerelése után sem került mind bontóba, néhányat múzeumba vittek, de egy párat a mai napig hasznosítanak polgári célokra.

A száztonnás monstrum négy kerekét egyenként egy 7 literes, 265 lóerős hathengeres dízelmotor hajtja,

és a több mint ezer lóerős kombinált teljesítménnyel legfeljebb 32 km/órás sebességre képes szárazföldön, a két 1,2 méteres propellert hajtva pedig maximum 12 kilométert tesz meg óránként a vízen. Ha megpakolják, akkor csak egy kicsivel lassabb ennél.

A legtöbbször nehézgépeket szállított, de időnként harckocsikat is vittek vele

A hajószerű járművel legfeljebb 100 tonnát lehet szállítani, jellemzően nehézgépeket, buldózereket vittek vele partra

a terület előkészítéséhez, de 12 méteres konténereket és harckocsikat is rakodtak vele. 200 katona is elfér rajta, ami inkább elméleti lehetőség volt, de kétségkívül látványos, ahogyan teljes felszerelésben megrohamozzák a járművet ezen a korabeli felvételen.

A konstrukció érdekessége, hogy mind a négy kereke külön kormányozható, ezért félig oldalazva is tud haladni, és jóval kisebb körön fordul meg, a 23 méteres fordulókör legalábbis jónak számít ahhoz képest, hogy a jármű 19 méter hosszú, 8 méter széles és 5 méter magas.

A kezelője a hátsó részén elhelyezett kabinból tudta irányítani, a 2,5 méteres kerekek cseréjéhez daru is kellett.

Az egyik példánya a hollandiai Oorlogs Múzeumban látható

A négykerekű járművek megbízhatóbbak voltak, nem csaptak akkora zajt és nem kavarták fel úgy a homokot, mint a légpárnások,

azoknál meredekebb emelkedőkön tudtak felkapaszkodni, és jóval kevesebbet fogyasztottak, vízen 120, szárazföldön 240 kilométert mentek el egy tankolással. 1979-ben, bőven a légpárnások bevezetése után még 36-ot használtak belőlük.

A nyolcvanas években bevezetett légpárnás utódja 24 méter hosszú volt és 30 tonnát vihetett

2001-ben szerelték le az utolsót az amerikai hadseregből, de nem tűntek el teljesen.

A nashville-i autómúzeumban demonstrációs céllal rendszeresen lapítanak ki vele autókat, egy maine-i cégnél pedig a mai napig tengeri szállításra használják. Még eladót is találni 50 ezer dollár körüli áron, ami ugyan jelentős összeg, de hol kapni egyáltalán ekkora járművet, ami még kétéltű is?

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés